Guido Tonelli - Idő

forogni kezdett közös tömegközpontja körül, míg végül közel
fénysebességgel rontottak egymásnak. Összeolvadásuk során
egy nagyjából hatvan naptömegű fekete lyuk keletkezett, de az
ütközés előtti paroxizmális fázisokban, a másodperc törtrésze
alatt, félelmetes mennyiségű, mintegy három naptömegnek
megfelelő energiát bocsátottak ki, gravitációs hullámok
formájában. Ezeknek a rendkívüli sűrűségű objektumoknak
sikerült olyan erőszakkal eltorzítaniuk a téridőt, hogy
hullámokat hoztak létre. Utóbbiak szétterjedtek az egész
univerzumban, mígnem egymilliárd és négyszázmillió
fényévnyi távolságot megtéve elérték bolygónkat. Egy rendkívül
ügyes szörföshöz hasonlóan a három Nap energiája 1,4 milliárd
éven át lovagolta meg a téridő egyensúlyban maradó hullámát.
Noha a téridő hihetetlenül merev anyagi szubsztancia,
akadnak olyan természeti jelenségek, amelyek annyira erősek,
hogy képesek deformálni és rezgésbe hozni, mintha az egy
átlagosan rugalmas háló lenne. A két fekete lyuk okozta
pörölycsapás fodrozódást indított el benne, és rezgésbe hozta,
akárcsak egy kavics valamely állóvíz felszínét.
Az első felismerést követően, ahogy egyre több eszközt
sikerült alkalmaznunk, és folyamatosan fejlődtek a technikák,
új események egész sorának a kimutatása vált lehetségessé. Más
fekete lyukak alkotta párosok és neutroncsillagok – szintén
tömör, bár kevésbé sűrű és masszív égitestek – által kibocsátott
gravitációs hullámok jeleit is sikerült összegyűjtenünk.
A gravitációs csillagászat teljesen új perspektívát nyitott a
világegyetem megfigyelése és megértése terén. A gravitációs