A holokausztról alkotott modern felfogásunk szinte teljes egészében Raul
Hilberg történész 1961-ben megjelent alapvetô könyvére vezethetô vissza.
Gyerek volt, amikor zsidó menekültekből álló családja Amerikába érkezett a háború
elején, és felháborodott, hogy az egész amerikai média figyelmen kívül hagyta az
európai zsidók kiirtását, ahogyan azt zsidó aktivisták állítják. Évekkel később, amikor
főiskolára járt, tovább háborította, hogy történelemprofesszora – egy német-zsidó
menekülttársa – úgy tűnt, nem fogadta el a holokauszt valóságát, ezért Hilberg úgy döntött,
hogy ezt a témát állítja doktori kutatásának középpontjába.
Ironikus módon vezető zsidó tudósok arra ösztönözték, hogy kerülje ezt a témát,
nehogy tönkretegye tudományos karrierjét, és a nagy kiadók éveken át ismételten
elutasítják könyvét. Amint azonban végre kinyomtatta, rendkívül népszerűnek
bizonyult a zsidó aktivisták körében, és a következő egy-két évtizedben az irodalom
egész műfaját indította el, köztük számos holokauszt-emlékiratot, bár a
legjelentősebbek közül néhány csalónak bizonyult.
Az erősen zsidó Hollywood hamarosan megkezdte a holokauszt témájú filmek és televíziós
műsorok végtelen folyamát, és végül a holokausztot a huszadik század központi
eseményévé nyilvánította.
És miután a történészek vagy más kutatók vitatni kezdték ezeket az állítólagos
tényeket, a zsidó aktivisták energikus csoportjai Európában és másutt sikeresen
hoztak törvényeket, amelyek betiltották a „holokauszt tagadását”, miközben
megtisztították vagy akár fizikailag megtámadták az ilyen másként gondolkodókat.