2023. Őszi Tripla szám (19.) - 750 oldalon

(VilagHelyzete) #1

A Bloombergnek nyilatkozó források szerint ideális esetben az erőben arab országok
is részt vennének, például Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek.


A jelentés szerint Joe Biden elnök tisztában van azzal, hogy az amerikai csapatok
Gázába telepítése hatalmas politikai kockázatot jelentene és hogy a megbeszélések
még korai szakaszban vannak. A palesztinok szinte biztosan ellenállnának annak, hogy
egy nyugati erő megszállja Gázát.


1 ⃣ Ez az ötlet egyike annak a három lehetőségnek, amelyet a háború utáni Gázai övezetre
vonatkozóan mérlegelnek, bár izraeli tisztviselők szerint a jelenlegi konfliktus akár
évekig is eltarthat.


2 ⃣ A második lehetőség egy békefenntartó erő felállítását foglalja magában, amely hasonló a
Multinacionális Erők és Megfigyelők (MFO) csoportjához, amely a Sínai-félszigeten működik
az Egyiptom-Izrael békeszerződés betartatása érdekében.


3 ⃣ A harmadik lehetőség a Gázai övezet ideiglenes ellenőrzését az ENSZ-nek adná.


Antony Blinken külügyminiszter kedden elismerte, hogy az Egyesült Államok mérlegeli, mi
legyen Gázával, azután, hogy Izrael legyőzi a Hamászt.


"Nem térhetünk vissza a status quóhoz, ha a
Hamász irányítja Gázát" - mondta Blinken.

"Az sem lehet - és az izraeliek maguk kezdik ezt
a felvetést -, hogy Izrael irányítsa vagy
ellenőrizze tovább Gázát. E zátonyok között
számos lehetséges permutáció létezik, amelyeket
most nagyon alaposan megvizsgálunk, ahogyan más
országok is."

Az izraeli hírszerzési minisztériumból kiszivárgott dokumentumból kiderült, hogy Benjamin
Netanjahu miniszterelnök kormánya azt fontolgatja, hogy az összes Gázában élő palesztint
Egyiptomba szorítja, de ehhez Kairó együttműködésére lenne szükség, amely határozottan
elutasította ezt az ötletet.


Fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója


Forrás: Bloomberg

Free download pdf