Bár a helyettesítő rendszerek már készülnek, több mint egy évtizedbe fog telni, mire
ezek a rendszerek üzembe állhatnak, és ennek költségei több százmilliárd dollárra
rúgnak - vagy még többre, tekintve az amerikai védelmi ipar hatékonyságának
hiányosságait és a költségtúllépések történetét.
Oroszország eközben megkezdte a korszerű rakéták üzembe helyezését - olyan rakétákét,
amelyeket az amerikai rakétavédelem legyőzésére terveztek, valamint új tengeralattjárókét
és személyzettel ellátott bombázókét.
Az USA által az orosz stratégiai előrelépések ellensúlyozására használt hagyományos
eszközök, mint például a fegyverzetellenőrzés, már nem állnak rendelkezésre a rövidlátó
amerikai politika miatt, amely elutasította a fegyverzetellenőrzést a stratégiai nukleáris előny
elérésének lehetősége miatt. A forgatókönyv, hogy úgy mondjam, megfordult, és most az
USA az, amelyik az atomhatalom egyenletének a végén találja magát.
- Ezt a hátrányos helyzetet még tovább fogja súlyosbítani Kína stratégiai
nukleáris erejének növekedése, amely jelenleg mintegy 400 nukleáris fegyver
birtoklásáról az USA és Oroszország 1500 telepített robbanófejével
megegyezőre bővül.
Az USA korábban olyan hagyományos katonai erőszerkezetet tartott fenn, amely
képes volt egyszerre két és fél háborút vívni - egyet Európában, egyet Ázsiában, és egy
megtartási akciót a Közel-Keleten, amíg az első két hadszíntér egyikén győzelmet nem
arattak és az erőket át lehetett csoportosítani.
Ma az Egyesült Államok - mivel a hidegháború idejét tükröző globális jelenlétet
próbál fenntartani - képtelen egyetlen nagyobb konfliktust megvívni és megnyerni.
Kimerítette hagyományos potenciálját Európában, mintegy 100 000 katonát telepített a
NATO támogatására, ami lehetővé tette, hogy az egyesített katonai harci potenciál
olyannyira elsorvadjon, hogy egyetlen NATO-ország sem rendelkezik életképes katonai
képességgel.
A NATO kollektív impotenciája jól látható Ukrajnában, ahol az orosz hadsereg éppen
most győzi le a NATO által kiképzett és felszerelt ukrán hadsereget.
A Csendes-óceánon az USA azzal szembesül, hogy nincs elegendő katonai ereje
ahhoz, hogy megvédje Tajvant egy esetleges kínai katonai művelettel szemben.
A kínai távolsági fegyverek pontosságában és halálos erejében előrelépés történt, beleértve
az új, fejlett hiperszonikus rakétákat, amelyek - legalábbis elméletben - képesek lennének
legyőzni az amerikai légvédelmi rendszereket, amelyek az amerikai hatalom kivetítésének
központi elemét - a repülőgép-hordozó harccsoportot - védik.
Ez a gyengeség nem csak a Kínával való esetleges konfliktusra korlátozódik - az amerikai
haditengerészet hordozó harccsoportokat telepített Libanon partjainál, a Perzsa-öbölben és
a Vörös-tengeren, ahol nem tudtak részt venni semmilyen határozott katonai
beavatkozásban, mert attól tartottak, hogy a Hezbollah, Irán és a jemeni hutik által kilőtt
rakéták kárt tehetnek vagy elsüllyeszthetik az amerikai katonai erő leglátványosabb jelképét.