2023.DECEMBER 30.
TŰZFALCSOPORT: SOROS FELFORGATÓ MÓDSZEREIT ALKALMAZVA 3 NAP
ALATT ALKOTMÁNYOS VÁLSÁGBA TASZÍTOTTA LENGYELORSZÁGOT A
TUSK-FÉLE BÁBKORMÁNY!
https://vilaghelyzete.substack.com/p/tuzfalcsoport-soros-felforgato-modszereit
Mióta átvette a hatalmat a szélsőbaloldali globalo-liberális Donald Tusk féle
bábkormány Lengyelországban, azóta a régi kommunistákat megszégyenítő módon
próbálják megszerezni a narratívák feletti uralmat és olyan elképesztő tisztogatásba
kezdtek, hogy erre még a brüsszeli egyfogú Verhofstadt is szélütést kapna...persze ha
zavarná bármelyiküket is a helyzet, most, hogy saját embereik kerültek végre a
hatalomba.
- Mindig elmondom, hogy a jó Isten mentse meg Magyarországot és Európát egy
ilyen baloldali, neomarxista bábkormány hatalomra jutásától, de talán a még
magukat mélyalvásban tartó és közben folyamatosan 'halálhörgésben',
zsörtölődésben lévő liberális híveik is tanulhatnak mások hibáiból! Jobb előtte,
mint később... Mert ha pont ennyire sorsfordító és nemzetek jövőjét
meghatározó, káoszba süllyedő időkben ezek egyszer ránkszabadulnak, abban
nem lesz köszönet!
Most, hogy a háttérhatalom egyik pillérét képező Soros-bűnszervezet szóra-szóra
jellemző és előírt, felforgató, romboló módszereit kezdték el alkalmazni beosztottjuk, a
lengyel Donald Tusk segítségével, hamar lelepleződött az irány és süllyedt három nap
alatt alkotmányos válságba Lengyelország.
Erről írt tényfeltáró cikket a Tűzfalcsoport! Érdemes elolvasni! (VilagHelyzete
szerkesztő saját vélemény)
https://tuzfalcsoport.blogstar.hu/2023/12/29/soros-felforgato-modszereit-alkalmazza-
regios-mintara-a-tusk-kabinet/125149/