S: Nem! A globalizáció lényege az, hogy mindenki egyenlően szegény legyen, és a végén a
vezető bankár és iparos családok kezében összpontosuljon minden pénzügyi és politikai
hatalom. A globalizáció lényege a monopolhelyzet, ahol a világ leggazdagabb családjai
uralnak mindent és mindenkit. Ha úgy tetszik egy újfajta feudalizmus, ami a technokrácián
épül. Vagy hogy még pontosabb legyek: a legfejlettebb technológiai eszközökkel kialakított
és ellenőrzött emberi farm. Ez az új világrend lényege.
R: Ez szinte teljesen úgy hangzik, mint azok a rémhírek, amiket az összeesküvés-elméletek
hívei terjesztenek állandóan. Ha már ennyire őszinte hangulatban találtuk, Sörös úr, lenne
szíves bővebben beszélni erről az új világról, ahogy Ön nevezi, technokrata építményről,
amit Ön és kőműves társai építenek?
S: Rendben, miért is ne? Az az igazság, hogy annyira előrehaladott fokon állunk már, hogy
senki sem tudna megállítani bennünket, ezért nyugodtan fel is fedhetek néhány dolgot.
Azonban ahhoz, hogy érthető legyen az új rendszer, előbb meg kell értenünk a vezető
globalisták gondolkodásmódját és stratégiáját.
Mi úgy véljük, hogy két alapvető csoportja van az embereknek, úgyanúgy mint az állatoknak
is: ragadozók és prédák. A ragadozókból kevés van, a prédákból sok. Mi, globalisták,
vagyunk a ragadozók, míg mindenki más a préda. És mi, a világ ragadozói, azért
egyesültünk, hogy kis számunk ellenére az uralmunk alatt tudjunk tartani nyolcmilliárd
prédát. Ez első hallásra szinte lehetetlen feladatnak tűnhet, de nem az, hiszen pár száz év
alatt megvalósítottuk a tervünket.
Egyértelmű, hogy ezt nem csinálhattuk nyíltan, mert körülbelül ezerszeres számfölényben
van a másik oldal. Vagyis minden egyes ragadozóra legalább ezer préda jut. Mivel a világ
lakosságának csak az egy ezreléke vagyunk, ezért okosan és titokban kellett
szervezkednünk és eljárnunk az emberek érdekei ellen, rengeteg különböző félrevezetést
alkalmazva, ami persze egy eléggé pontos meghatározása az összeesküvés szónak.
Tudnunk kellett egymás ellen fordítani a társadalom különböző csoportjait, először vallás
szerint, aztán bőrszín alapján, majd a politikai nézeteiket követve. Később a nemeket
ugrasztottuk egymásnak, nőket a férfiak ellen, aztán az olyan csoportokat, mint a
homoszexuálisok és transzszexuálisok a hagyományos lakosság ellen. Megtévesztésünk
annyira hatékony lett, hogy ma már vannak személyek, akik azt sem tudják eldönteni, hogy
fiúk-e vagy lányok. Akkor mi esély lenne arra, hogy átlássanak ezen a hihetetlenül bonyolult,
minden irányból csak az ő kárukat okozó társadalmi építményen, amikor azt sem tudják
valóságként felfogni, amit a saját lábuk között látnak?
R: Ezek szerint Ön azt állítja, hogy szükségszerűen létezik egy világméretű összeesküvés,
mert enélkül a jelenlegi globális rendszert nem lehetett volna kiépíteni?
S: Ez már régóta sokkal több, mint egy "összeesküvés". Ma már ez maga a politikai és
pénzügyi rendszerünk. Nem kell többé bújkálni. Minden nyíltan megy, csak a vakok nem
látják meg az ostobák, és azok, akiknek az a feladatuk, hogy ne lássák és tagadják, és
félrevezessék a többieket. Ha vennék a fáradtságot, hogy tanulmányoznák az ENSZ vagy a
Világgazdasági Fórum és egy rakás más globalista szervezet nyilvános kiadványait, akkor
láthatnák, hogy minden le van írva bennük a kialakítás alatt álló új világrendről. Már nem
titokban megy ez az egész, mint évtizedekkel ezelőtt.