A nyolcmilliárd emberből kevesebben vannak olyanok, akik értik mindazt, amit elmondok itt
önnek, mint ahányan mi ragadozók vagyunk. Tehát még mindig kisebbségben vannak
hozzánk képest, de ráadásul nincs a kezükben semmiféle hatalom, sem katonai, sem
politikai, sem pénzügyi. Az egyetlen esélyük csak az lehetne ellenünk, ha a másik
nyolcmilliárd préda jó részével meg tudnák értetni, hogy mi történik a világban.
Megnyugtathatom, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert a többiek nemhogy nem hisznek
nekik, de még gúnyt is űznek belőlük. Tehát valójában a nyolcmilliárd ember naívsága és
butasága révén uraljuk, fosztogatjuk és nyomorgatjuk őket.
A prédák úgy képzelik, hogy a ragadozó vezetőik majd önszántukból jól bánnak velük és
képviselik az érdekeiket. Micsoda tébolyult felfogás! Ahogy nem a farkasok dolga, hogy
védjék a bárányokat, úgyanúgy nem a globalista politikusok és médiaprostik dolga, hogy
képviseljék vagy védjék a rabszolgák érdekeit. Az a rabszolgák feladata! A te feladatod, hogy
védd magad!
A mi dolgunk, hogy úgy viselkedjünk, ami a pszichopata természetünkből fakad: hazudjunk,
nyerészkedjünk, csaljunk, raboljunk, erőszakoljunk, gyilkoljunk. Ezek a ragadozó
magatartásformák. Butaság lenne bármi mást elvárni tőlünk. Az új világrendet építő
globalista vezetőktől várni a segítséget az olyan, mintha 56-ban a fellázadt magyarok a
megszálló szovjet hadseregtől várták volna, hogy felszabadítsa őket. Abszurdum!
R: Azt állítja, Sörös úr, hogy nincs egyetlen becsületes politikus sem a világban, aki a népe
érdekeit képviselné?
S: Semmilyen katonailag, politikailag vagy gazdaságilag fontos országban nincs már ilyen
vezető. Számunkra a legegyszerűbb az, ha a politikusok vagy a különféle nemzetközi
szervezetek vezetői eleve közülünk, ragadozók közül kerülnek ki. Akkor velük könnyű
bánnunk, mert értik, hogy mire megy ki a játék, és nem kell attól tartanunk, hogy elárulják az
ügyünket.
Hogy demokrata vagy republikánus, baloldali vagy jobboldali színben indulnak-e a
választásokon, az teljesen lényegtelen. Az csak a prédák megtévesztésére szolgál, mivel az
összes párt összes vezetője a mi kezünkből eszik. És azt a kezet, ami etet téged, nem
haraphatod meg.
Mindig a préda származású vezetők a problémásak, és akikben sohasem bízhatunk meg
teljesen, ezért közülük csak olyanokat juttatunk fontos pozíciókba, akik eleve korruptak: vagy
pénzzel könnyen megvesztegethetők, vagy valami nagyon kompromittáló dolog van a
múltjukban, jelenükben, amiről mi konkrétan tudunk; vagy pedofilok és mi hagyjuk, hogy
kiéljék magukat és filmre is vesszük azt. És egyéb hasonlóak. A lényeg, hogy könnyen
zsarolhatók és fenyegethetők legyenek, hogy ezzel a vesztükbe vezessék a többi prédát.
Igazi júdáskecskék.
R: Ezt még nem hallottam. Mit jelent a júdáskecske?
S: Ez egy létező jelenség. A vágóhidakon egykor kecskéket képeztek ki arra, hogy a többi
állatot becsalják oda. Így azok nem tanúsítottak ellenállást, mert bíztak a másik állatban, és
könnyeb volt lemészárolni őket. A júdáskecskék megúszták egy darabig, de a végén őket is
mindig megölték. Ahogy a böllérek túljártak a vágnivaló állatok és aztán a júdáskecskék
eszén, ugyanúgy játsszák ki a ragadozók a prédákat és a prédák áruló vezetőit.