A tudósaink évtizedek óta dolgoznak azon, hogy létrehozzák a rablánc és vasgolyó
nanoméretű változatát, amit a prédák testébe rakhatunk, hogy belülről tudjuk őket irányítani,
és ne kelljen többé olyan primitív külső módszerekre támaszkodnunk, mint a fluorid,
aszpartám, higany, koffein és drogok, melyek fogékonnyá teszik az embereket a média által
végzett agymosásunkra.
Miután sikerül ezt az új nanoméretű kontrollegységet a prédák testébe helyezni, azután ők
génkezelt hibridek lesznek, akik zokszó nélkül végzik a dolgukat, és a ragadozó vezetőiket,
mint isteneket fogják tisztelni. Nincstelenek lesznek, de mégis elégedettek. Önálló gondolatra
és összefogásra, ezáltal lázadásra, képtelenek lesznek. Örökös rabszolgák lesznek ők is és
az utódaik is az idők végezetéig.
Ez az a megoldás, amit mi meg akarunk valósítani. A kérdés az, hogy hogy tudjuk ezt elérni?
A teljes kontrol technológiája már létezik, és egy injekcióval bevihető a véráramba, amin
keresztül beépül az emberi sejtekbe, és onnan soha többé nem távolítható el. Nem olyan
primitív chipről beszélünk, mint amiket a kutyákba rakunk, hanem igazi nanotechnológiáról,
amit egy folyadékban a szervezetbe fecskendezhetünk, ahol a nanorészecskék
összeszerelik magukat és beépülnek a testbe, átvéve afölött a hatalmat a most kiépítés alatt
álló 5G mobil technológia segítségével. Minden emberi test csatlakoztatva lesz az 5G
hálózathoz, ami után minden pillanatban tudjuk, hogy ki hol tartózkodik és mit csinál.
Rendelkezésünkre áll már az a technológia is, amikor az orrüregen át tudjuk közvetlenül az
agyba juttatni ezeket a nem látható nanorészecskéket egy ártatlannak tűnő pálcika
segítségével.
A kérdés az, hogy hogy tudunk nyolcmilliárd préda testéhez hozzáférni úgy, hogy ebből ők
semmit se észleljenek, illetve hogy ezt ők maguk követeljék, mint a "megoldást" egy
borzalmas krízisre, amit mi globalisták hozunk létre.
Hiszen ugyanúgy, mint 2001-ben, nem állhatunk ki most sem a prédák elé az igazsággal:
"Át akarunk programozni benneteket azért, hogy rabszolgák legyetek az életetek végéig és
megszabhassuk nektek a létetek minden apró részletét, és hogy eldönthessük mi, hogy
meddig éltek vagy hogy szaporodhattok-e vagy sem."
Milyen válsághelyzet tenné azt lehetővé, hogy a Föld teljes lakossága be legyen zárva a
saját lakásába, csak abban reménykedve, hogy a ragadozó vagy júdáskecske vezetőik
megmentik őket azzal, hogy a testükbe nyomnak valamit, amiről azt sem tudják, hogy mi az,
de az adott pillanatban az tűnik az egyetlen jó megoldásnak a szorongatott helyzetükre?
Nos, véleményem szerint a legegyszerűbb és a leghatékonyabb módja egy ilyen merőben új
diktatúra bevezetésének egy világjárvány lenne. Egy vírus, amit speciálisan mi fejlesztenénk
ki a laboratóriumainkban úgy, hogy a hatása általunk irányítható legyen, de ami nem lenne
veszélyesebb egy átlagos influenza vírusnál. Ez fontos a társadalom minden szintjére
beépített munkatársaink védelme szempontjából. Nem kockáztathatjuk semmilyen
kulcspozícióban lévő elvtársunk életét, akinek a tevékenysége és irányítása szükséges a
teljhatalmunk kiépítéséhez.
Ugyanakkor egy világjárvány látszólag összefogná a világ országait, ahol nem egymás ellen
versenyeznének a nagyhatalmak, hanem hasonló módon lezárva országaikat küzdenének
együtt a vírus ellen. Egy ilyen vírus feltenné a koronát a több száz éves munkásságunkra.