karanténban. Börtönbe zárhatjuk őket, elvehetjük a gyerekeiket vagy ingatlanjukat, vagy
végső esetben ki is végezhetjük őket ezért, mint a nép vagy az állam ellenségeit.
A népesség már most is tucatnyi kis csoportra van megosztva, melyek kölcsönösen
bizalmatlanok egymással szemben vagy kifejezetten utálják egymást. Ha ehhez még
hozzávesszük, hogy egyedileg elkülönítjük őket a járvány ürügyén, ahol távolságot kell
tartaniuk a többiektől, akkor hogy fognának össze valaha is? Teljes összefogás nélkül az
égvilágon semmi esélyük sincs velünk szemben.
Mi globalisták nemcsak a legmagasabb fokon vagyunk szervezettek, de kíméletlenül
haladunk a célunk felé, ami a világuralom. És biztosíthatom róla, hogy mihelyt megszilárdul a
hatalmunk az egész föld fölött, ott tűzzel-vassal fogunk uralkodni. A legkisebb ellenállást is a
legnagyobb megtorlás fogja követni. Elvégre a globalisták a kommunisták leszármazottjai, és
pontosan arra számíthatnak tőlünk, mint amiket annak idején a kommunisták műveltek a
Szovjetunióban, Kínában és Kelet-Európában: rémuralom, megtorlás, táborok, éhínség és
tömeges mészárlások.
R: Ha jól értem a mondanivalóját Sörös úr, akkor egy ilyen mesterségesen kirobbantott
világjárvány és karantén lenne a "krízis" avagy "probléma", amire az emberek "reakciója" az
lenne a médiából ömlő vírushírek nyomán, hogy borzalmasan félnének tőle, követelve rá a
"megoldást", ami egy oltás lenne, amin keresztül egyfajta kontrolegységet vinnének be a
szervezetükbe, melynek révén uralni tudnák őket? Én csak azt nem értem, hogy mi lesz
azokkal, akik ezt nem lesznek hajlandóak csinálni? Mi van akkor, ha ezeknek olyan magas a
számuk, hogy nem tudnak velük megfelelelően bánni?
S: Erre mi nyilván fel vagyunk készülve. Évtizedek óta tervezzük ezt az egészet a legapróbb
részletekre is odafigyelve. Először is, amikor világjárványról beszélünk, akkor azt szószerint
kell vennünk. Fognánk és lezárnánk a világ összes országát egy bolygóméretű karanténnal.
Mindegy, hogy keresztény, muzulmán vagy buddhista. Mindegy, hogy fehér, fekete vagy
barna. Mindegy, hogy fiatal vagy öreg. Engedély nélkül se ki, se be.
Hónapokon, ha kell éveken át nem hagynánk dolgozni a prédákat. Ez megfosztaná őket a
jövedelmüktől és tönkretenné a gazdaság azon szektorait, amelyekre támaszkodnak a
megélhetésükhöz. Ha ezt elég hosszú ideig csináljuk, akár több fázisban, mindig szigorítva a
szabályokat, akkor néhány év alatt teljesen az államtól függővé tudnánk tenni mindenkit, aki
fizetésből élt addig. Ugyanis ennyi idő alatt mindenkinek elfogyna a spórolt pénze vagy a
félretett élelmiszere.
És hogyan jutnának újra élelemhez vagy pénzhez vagy munkához? Ha előbb megkapják az
oltást. Ha kell, addig sanyargatunk és éheztetünk mindenkit, amíg be nem hódol.
Nem is beszélve arról, hogy micsoda lehetőségeket adna a lezárt országok tönkretett
gazdasága nekünk magánbankároknak. Felajánlhatnánk például soha le nem járó
kölcsönöket a kormányoknak, hogy valahogy tudják etetni és beoltatni a népüket. Így örökre
az adósaink maradhatnának. Itt a jó zsaru/rossz zsaru taktika mintájára, a kápó politikusok
úgy tehetnének, mintha ők nem akarnának kölcsönt felvenni, de hát a nép érdekeit védeni
kell, úgy hogy a végén mégis beadják a derekukat. Szinte csorog a nyálam, ha
belegondolok.