VilagHelyzete Könyvújság 2023-24 Téli Tripla szám - 718 oldalon

(VilagHelyzete) #1

Hangsúlyozta azonban, hogy a fegyverrendszerek, a lőszerek és más ellátmányok
tekintetében


a Nyugat stratégiailag nincs felkészülve arra, hogy egy


"végtelennek tűnő háborút" vállaljon.


Az ukrajnai konfliktust "szörnyű mészárlásnak" nevezve azt állította, hogy az
megváltoztatta az erőviszonyokat és a gazdasági helyzetet Európában.


Szalay-Bobrovniczky szerint


“Magyarország ugyan továbbra is ellenáll annak,
hogy fegyvert szállítson Ukrajnának és semmilyen
nyomás hatására sem fog változtatni ezen az
álláspontján", de az országnak meg kell erősítenie
saját haderejét, hogy meg tudja védeni magát a
külső fenyegetésekkel szemben.

Magyarország semleges álláspontot képvisel a konfliktusban, azonnali tűzszünetre és
béketárgyalások megkezdésére szólít fel.


Budapest bírálta Brüsszel Moszkvával szembeni szankcióit is, azzal érvelve, hogy azok
inkább az EU-nak, mint Oroszországnak ártanak, tekintettel azokra a gazdasági
problémákra, amelyekkel a blokknak az elmúlt két évben szembe kellett néznie, beleértve a
szárnyaló inflációt és a gazdasági növekedés visszaesését.


Magyarország ellenezte, hogy az EU további 50 milliárd euró (54 milliárd dollár) összegű
segélyt nyújtson Kijevnek, de végül Brüsszel nyomására feloldotta vétóját.


Az Európai Parlament várhatóan a hónap végéig jóváhagyja a csomagot.


Oroszország elítélte a nyugati fegyverszállításokat Ukrajnának és arra figyelmeztetett, hogy
a Kijevnek nyújtott további katonai segítség csak meghosszabbítja a konfliktust.


A teljes cikket fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő
újságírója


Forrás és eredeti cikk címe: West not prepared to wage ‘endless war’ against Russia –
Hungary - Budapest will continue to refrain from supplying weapons to Kiev, Defense
Minister Kristof Szalay-Bobrovniczky has said

Free download pdf