Széchényi így válaszolt: „Aminthogy az említett lakosoknak eddég való
viseletek vakmerő volt, oly istentelen ezen utolsó lépésük is. Ezen hallatlan vak-
merőséghez jött az is, hogy midőn már bízodalmukat az Uraság, Vármegye
és Felségek előtt elvesztették, lelküket is Istenük előtt veszteni kívánják av-
val, hogy kérvényükben írt kitételek szerint hüttel is meg akarják bizonyétani,
hogy engedetlenségeknek se indéttói, se okai lettek volna a foglártársak, holott
tudatik, kikhez jártak még a kertek sövényein által is, kikkel tanácskoztak lap-
pangva és sötétekben, és kikhez küldöttek nagyobb ingerlés kedvéért. Azon egy-
néhány Czenkiekre, kikben még isteni és királyi félelem vagyon ..., hogy valjon
nem érdemelnék-e meg, hogy kérvényüket a felség színe eleibe terjesszem ....
de mivel a bosszúállást szívem utálja, elhalasztom most ... és atyai gondoskodással
intem őket az engedelmességre, és a foglárok utóbbi sorsának tsendes elvárására
... Ígérem mindazonáltal, hogy részemről, ha sorsok nehezebbedni talál, és a többi
Nagy-Czenki lakosok lelkiismeretekbe szállanak, a foglyokért könyörögni fogok.”
A törvényes jogokat tehát Széchényi Ferenc ezzel a perrel megszerezte.Tiltakozó jobbágylevelekA cenkiek azonban továbbra sem nyugodtak bele az irtások visszavételébe.
A könyörgő levelek áradata indult a grófhoz és az alispánhoz. Néhányat - rövidítve- közlünk.^407
„Nagy Méltóságú Groff Kegyelmes Urunk
Alázatosan kegyessége színe elibe folyamodunk Excellentiádnak, kérgyük
mindnyájan Nagy Czenki helységbeli érdemes szegény jobbágyi, tsokollyuk keze-
it s lábait, legyen szánokodással szeginy jobbágyihoz. Méltóztassék kegyelembe
egy ügyüségünket venni, és velünk minden jót tenni, hogy tudni illik vagy pin-
zünket fizesse ki és trágyánk árát, vagy pedig földeinket és réteinket előbbennyi
bírásunkban engedgye. Mivel Excellentiád már az tagokat egybe vette, az melly
földek fönt maradtak, hadgya előbbennyi mód szerint bírásunkban, mert raitunk
minden féle szükség, hajtogatás, fuorozás, és más több a féle nyomorúság és portió.
Se pinzünk, se jószágunk. Sött földeinken az mindennapi kenyerünk, vagy csak
az elvetett magunk sem fog nimellyeken megteremni.
Ha réteinket elveszi Excellentiád, és ha ujj Ikvát fog ásotni, marhát sem
tarthatunk, és sem Excellentiádnak, sem az nemes vármegyének nem szolgál-
hatunk. És ha Excellentiád rajtunk nem könyörül, kinteleníttetünk sorsunkat
és nyomorúságunkat odább terjesztenünk.
Örökös tisztölettel és kéz tsokolással maradunk Excellentiádnak
1797. Alázatos Fey hajtó Szegin Jobbágyai
N. Czenki Lakosok”
Az egyik megszólítás nélküli levél így szól:^408
„Excellenciád kívánságára ellenképpen felel az egész helység.- Hogy ha már Exc. egy darabban akarja, hogy legyenek minden embernek
az házhoz való földei és szabad kívánságaikra kegyesen engettetődött a választás,
tehát a hegy alatt lévő két dűlőt lehet reánk föl osztanyi.
Felséged kegyességében bizakodunk, ennyi nyomorúságunkban segedelmet
várunk, miért is Istent imádni - csekély imádságunkkal - soha el nem mulatjuk.
Maradunk Felségednek Nagy Czenken lakozó ügyefogyott adózó jobbágyai.”
Az irtásföldek erőszakos visszavétele^405A földvásárlások mellett Széchényi Ferenc arra törekedett, hogy a jobbágyok
kezén lévő irtásföldeket készpénzfizetés útján magának megszerezze. Az irtásföl-
dek területe a század végére már 1400 hold körüli.
A jobbágyok azonban önkéntes eladásra nem voltak hajlandók. Erősödött
a paraszti ellenszegülés. „Különösen Bóz és Czenk parasztjai forrongtak.”
Mikor a földesúr a megyei hatóság útján készült terveit megvalósítani, a jobbá-
gyok egyenesen a királyhoz fordultak. Két küldöttük 1793 őszén Bécsben kihallga-
tást kért és kapott. Felség-folyamodványt nyújtottak be, melyben elpanaszolták,
hogy a sok robot miatt, amire őket a gróf gazdatisztjei kényszerítik, gazdaságuk
tönkremegy, sőt most már földjeiktől is meg akarják fosztani. Esedeznek tehát,
parancsolja meg „a különben nagyon kegyes” grófnak, hogy szándékától álljon el.
A király néhány nyájas és biztató szót intézett a parasztokhoz, kérvényüket
pedig leküldötte Sopron vármegyének, amely vizsgálatot rendelt el, s a vizsgálat
eredményét a pozsonyi helytartótanácsnak küldte meg.
A helytartótanács a királynak jelentette, hogy Széchényi eljárása a törvények-
nek megfelel, ellenben vétkesek a jobbágyok, akik az úriszék előtt megjelenni
vonakodtak, és földesurukat a király előtt megrágalmazták. A vármegyének pedig
elrendelte, hogy a jobbágyokat a földesúrral való egyezkedésre szólítsa fel. Ameny-
nyiben pedig célt nem érne, az irtásföldeket és szőlőket végrehajtás útján foglalja
el a földesúr számára.
A megyei hatóság az irtványföldeket a nyár folyamán karhatalommal tényleg
átadta az uradalomnak, a szőlők átvételére pedig - hogy a jobbágyok még leszü-
retelhessenek - okt. 30-át tűzte ki. Ekkor azonban a jobbágyok felfegyverkezve
ellenállottak, sőt az irtványföldeket is visszafoglalták.
Széchényi Ferenc most maga is a királyhoz fordult, és a bujtogatók példás
megbüntetését kérte. Az udvari kancellária és a helytartótanács a korábbi ren-
deletek foganatosítására és a bujtogatók megbüntetésére utasította a vármegyét.
A jobbágyok újabb felségfolyamodással éltek, s most okiratoknak az 1631. évvel
kezdődő sorozatával bizonyították, hogy földjeik nem irtványok, hanem - másfél
század előtt - vásárlás útján jutottak eleik birtokába. Ennek dacára a helytartó-
tanács 1795. dec. 15-én kimondotta, hogy a földek a földesúr által megválthatók.
Egyúttal a bujtogatók szigorú megbüntetését rendelte el.
Mikor a rendeletet Cenken kihirdették, és a bujtogatókat vasra verve Sopron-
ba hurcolták,^406 a jobbágyok a következő kérvénnyel járultak Széchényi elé:
„Méltóságos és nagyérdemű Grófunk Őexcellentiája, nékünk ides Atyánk!
Kérjük s könyörgünk töredelmes szívvel, könyörüllön rajtunk és bezárt embere-
inken, nem különben ide haza bujdosókon ,.., mert ők nem a maguk akaratjából,
hanem az égisz kössig elszánt szándikábul és Őexcellenciája engedelmibül folya-
modtak Fölsigihez ..., miltoztassik ezen bezárt embereinket sérelem nélkül kibot-
sátanyi és itthon bujdosóknak bikességes nyukodalmat adnyi. Igérjek és fogadjuk,
ha ezek kiszabadulnak, mindjárt egyesigre megyünk ...”