Más.
— Az új asszony közelében észrevétlen elejtenek egy seprűt. A többiek figyelik.
Ha felvette és messzire hajította, ezt mondták róla: Szorgalmas asszony lesz belőle.
Ha átlépte: Lusta asszony lesz!
Pint bor kikérés. Ma is meglévő szokás.
Vacsora után a falubéli legények és lányok megjelennek a lakodalmas háznál.
Egyik, a vezetőjük szót kér:
Szerencsés jó estét!
Álljon meg hegedűk zengése, némuljon meg sarkantyúk pengése! Most lészen
a nagycenki legénység pint-bor kikérése! Legyenek mindnyájan csendben,
míg nem lészen végzésem!
Tisztelt Násznagy Uram! Van-e e háznak ura? (Van.)
Ház urának násznagya? - Násznagyának szép vőlegénye? –
Vőlegényének gyönyörűszép menyasszonya?
Benyújtó szavaim meghallgatója?
Tisztelt Násznagy Uram!
Eljött a nagycenki legénység örege, apraja, a falu sok szép lányával,
szép menyasszony meglátogatására. Hisz ő már nem lány, mert már ifjú
asszony, de hatalmunkban áll, mert még csak menyasszony.
Tisztelt Násznagy Uram!
Eljött a nagycenki legénység az ő járandóságáért is, mely nem sok,
csak csekély: egy kishordó bor, mely lehet 100 akó. Egy kalinkó, amely
akkora legyen, mint Budapesten a legnagyobb kaszinó. Egy sült kakast is
kérünk hozzá, hogy a száraz kalács senkinek a torkán ne akadjon.
Kérünk 3 táncot is, melyből lehet 33, hogy minden nagycenki legény és
lány földhöz verhesse a csiklandós talpát.
Tisztelt Násznagy Uram!
Ha mi a járandóságainkat tisztességesen megkapjuk, csak úgy állunk
tovább. És mi, nagycenki legények és leányok mindazon jót kívánunk,
hogy az Úristen szent áldása mindig az új házaspáron maradjon!
A mondóka végeztével megtáncoltatják a menyasszonyt és a többi lányokat.
Mikor a három tánc lejárt, megkapják a járandóságukat: egy nagy kalácsot,
közepén sült kakassal, továbbá 10-15 liter bort, vagy az árát. Ekkor elvonulnak és
a kocsmában közösen elfogyasztják mindazt, amit kaptak.
(Jagodics Ferenc, 1953.)
A szakácsnő elégeti a kezét. Mikor megvolt a finom vacsora, a szakácsnőt
is ki kell fizetni. Bekötött kézzel bemegy a vendégek közé. Egy másik konyhás nő
komolyan bejelenti, hogy a szegény szakácsnő a nagy munkában elégette a kezét.
Adakozásra szólítja fel a vendégeket. Egy tányérban összegyűjtött pénzt a szakács-
nők egymás között elosztják. Ez a jutalmuk.
Ma már ritkán fordul elő ez az ötletes szokás.
Vánkostánc. A legények és lányok éjfél előtt kört alkotnak. Középen a vőlegény
áll, vánkost tart a kezében. A zene szól, miközben a vőlegény a vánkost lecsapja
a menyasszony elé. Erre mindketten letérdelve megcsókolják egymást. Utána
rövid tánc következik.hozták azokat a legények az erdőből, és odaállították, ahonnan a legtöbb borravaló
kinézett. Szokás volt még a lányos házak udvarára is májusfát állítani.
Gabonalopás. Ez a csúnya, régi szokás csak az utóbbi években hagyott alább.
Aratás után, mikor már tele voltak a hombárok, a legények 1-2 zsák gabo-
nát elemeltek belőle. Eladták, vagy a kocsmárosnak adták. Egy ideig telt belőle
a mulatozásra.
Persze a legények a szülőknek azt mondták, - ha azok észrevették - hogy
legénytársuk rejtette oda a gabonát. Néhány szülő még mondta is fiának:
„Vidd el fiam, már ezt a lopott holmit a háztól!” Nem tudták szegények, hogy
ez az ő gabonájuk volt.
(Horváth Gabi 8. o. 1955.)
Lakodalmi szokások. Legtöbb, még a mai napig is meglévő szokás a lakodalom-
hoz fűződik. Nézzük őket időrendi sorrendben:
Mozsárágyúzás. Községi gyűjteményünkben őriztük azokat a vasmozsarakat,
amellyel az esküvői menet alkalmával egy-egy ismerős házból többször „ágyúztak”.
Simon Béla, volt kisbíró így beszélte el a használatát: „Négy db mozsár volt
a kovácsműhelyben. Esküvőkor el szoktuk kérni. Vadászoktól puskaport kértünk.
Ezt szórtuk alul, majd fűrészport tettünk rá, és egy fadugót vertünk bele kalapács-
csal. Utána 2 m hosszú, tűzesített végű drótot bedugtunk a lyukon, az nagyot durrant.”
Ez a szokás a II. világháború alatti években szűnt meg.
Pisztolylövések. Az esküvői menetben résztvevő vőfélyek szoktak primitív
pisztolyokkal lövöldözni. Néha rendes pisztolyt is szereztek.
Kalácsdobálás. Az esküvői menetben a vőfélyek és koszorúslányok fehér
szalvétába kötve felszeletelt kalácsot vittek, és az utcán bámészkodóknak oda-
dobták. Ha valaki nem kapott, ezt kiabálták feléjük: Azért nincsen kalácsotok,
mert nem kelt meg a kovászotok!
Ma már ez se szokás.
Menyasszony-vámolás. Ez a szokás a múlt század végéig volt divatban.
Ha a menyasszonyt vidékre vitték, akkor történt meg.
A legények asztalt, széket és feldíszített, hosszú kötelet vittek az utcára.
Mikor a menyasszonyt vivő kocsi feltűnt, a legények sietve kifeszítették a kötelet,
keresztben az úton. Mikor a kocsi odaért, megállították, megfogták a lovak zabláját.
Az asztalra ezalatt odakerült egy 100 forintos bankjegy és az egyik legény meg-
szólalt: „Ha ennek párját adják, elvihetik a menyasszonyt. Amíg meg nem adják,
nem mehetnek tovább.” A fizetség rendszerint megtörtént, a vőfély kifizette
a százast. Akkor mehettek.
A legények pedig bevették magukat a kocsmába, és elmulatták a kapott pénzt.
(Gráf Zoltán 8. o. 1954.)
Hazaérkezéskor a háznál is történt egy s más tréfa.
A lakodalmas háznál egy otthonmaradó fűrészelt az udvaron és kérdezte:
— Kit keresnek? (Megmondják.)
— Itt nem lakik!
— Hiszen a menyasszony ide tartozik.
— Hadd nézzem meg! Megnézi és mondja:
— Nem az!