Az elnökök és a politikai igazgatók gyakran úgy tekintenek a
nemzetbiztonsági aggályokra, ahogyan a Keresztapa-filmek
Michael Corleone nézett a szervezett bűnözésre: valahányszor
azt hitte, hogy kint van, mindig visszarántották.
A másik ok, amiért a régebbi nemzetbiztonsági prioritásokat ritkán vetik el, a bürokratikus
politika.
Amíg egy kérdés a stratégiai dokumentumokban továbbra is nemzetbiztonsági
kérdésként szerepel, addig egy kormányügynökség számíthat a további
finanszírozásra.
Sok külügyi és külügyi tiszt számára évekbe telik, mire egy adott országról vagy
kérdésről eleget tanulnak ahhoz, hogy szakértőnek tekinthessék őket. Ennek
eredményeképpen a bürokráciák ellenállnak minden olyan kísérletnek, amely egy meglévő
prioritás visszaminősítésére irányul, ha ez a lépés befolyásolná az alapvető küldetéseiket
vagy leértékelné a képzésüket.
Az, hogy a döntéshozó elit optimista vagy pesszimista a jövővel kapcsolatban, szintén
befolyásolhatja a kormányzat hajlandóságát egy kisebb fenyegetés csökkentésére.
Ha az elitek úgy vélik, hogy a geopolitikai fejlemények az Egyesült Államok számára
kedvező irányba haladnak, könnyebb a lehetséges fenyegetéseket depolitizálni hosszú távú
megoldások javaslásával.
Az 1990-es években például az amerikai tisztviselők biztosak
voltak abban, hogy a liberális nemzetközi rend Oroszországot
és Kínát arra fogja csábítani, hogy jobban hasonlítson az
Egyesült Államokhoz és ezzel megszünteti az általuk jelentett
nemzetbiztonsági fenyegetéseket.
Ez a feltételezés évtizedekig lehetővé tette a stratégiai türelmet
mindkét országgal szemben.
Amikor azonban a politikai döntéshozók úgy vélik, hogy a jövő kevésbé lesz kedvező az
Egyesült Államok számára, akkor kísértésbe eshetnek, hogy felerősítsenek minden
potenciális nemzetbiztonsági fenyegetést.
Hirtelen minden kérdésre úgy tekintenek, mint egy lehetséges fordulópontra,
amely felgyorsíthatja a nemzeti hatalom további csökkenését.
A biztonság totalizáló kérdéssé válik, mivel a tisztviselők mindent és mindenkit
egzisztenciális fenyegetésnek tekintenek.
Jelenleg mind a közvélemény-kutatások, mind az elit diskurzusai mély
pesszimizmusra utalnak az Egyesült Államok jövőbeli erejét illetően.