robbanóanyagot gyártó leányvállalatai az IG Faben-től szerezték be a nitrogént. „
„Ebben a kölcsönös együttműködés és kölcsönös függőség rendszerében
gyártotta mindkét kartell, az IG Farben és az Egyesült Acélművek, a német
robbanóanyagok 95%-át az 1937/38-as években, a második világháború
előestéjén. Ez a termelés kapacitásánál fogva amerikai kölcsönökön keresztül
épült fel és erre bizonyos mértékig az amerikai technológia tette lehetővé.
Együttműködés Rockefellerrel
Egy ipari ország számára központi jelentőséggel bír a
kielégítő mennyiségű folyékony üzemanyag, amelynek
igénye háború esetén csillagászati méreteket ölt.
Németországnak nem voltak olajkútjai, de volt bőséges
szénkészlete. Az IG Farben vegyészei kifejlesztettek
egy olyan eljárást, amelyet hidrálásnak neveztek,
amellyel a szenet olajjá lehetett alakítani.Az igazgatósági tag Carl Bosch vállalkozott arra, hogy megnyeri Amerika
legnagyobb olaj-trösztjét, a Standard Oil-t (John D. Rockefeller tulajdona), hogy
járuljon hozzá a szintetikus üzemanyag további kutatásához és
fejlesztéséhez. A hidrálási eljárás Németországon kívüli külföldi használat jogáért a
Standard Oil 35 millió dollárt fizetett az IG Farbennek.
” 1928-ban az amerikai ágazatokat az IG Chemie
fogta össze és 1929-ben egyesültek American IG
Chemical Company név alatt, amely az IG Farben
leányvállalata lett, és ebben az IG Farben és a
Standard Oil kétoldalú érdekeltségben gyártották a
szintetikus olajat. Az IG Farben és a Standard Oil az
IG Farbennek gyakorlatilag monolpóliumot adott a
német benzingyártásra a második világháború
alatt."
Nem érdektelen: az amerikai leányvállalat felügyelő bizottságában ott „ültek
Amerika legjelentősebb ipari- és gazdasági kapitányai, mint Edsel Ford a Ford
Motor Company-tól, Walter Teagle a Standard Oil és a Federal Reserve New York
igazgatója, C.E. Mitchell a National City Bank és egyben a FED New York
igazgatója, Paul Warburg a Federal Reserve felügyelő bizottságának elnöke és a
Manhattan Bank igazgatója”.