kismértékű megerősítése és a fegyelmezett parancsnoki irányítás, nevezetesen
valamennyi híd lerombolásának gondos előkészítése a különböző folyószakaszokon,
különösen a Marne-n, megszüntethette volna ezt a veszélyt, mindenesetre
jelentősen csökkenthette volna. Erre nem került sor, ezért a két hadsereg közötti rés
csupán emiatt jelentett veszélyt. Ezen túlmenően nem volt semmiféle kapcsolat az 1.
és a 2. hadsereg főparancsnoksága között... Ebben a helyzetben a 2. hadsereg nem
tudott semmit az 1. hadsereg támadási szándékáról...
A luxemburgi főparancsnokságon természetesen komoly aggodalmat keltett a
jobbszárnyon kialakult helyzet, amely az okkult befolyás alatt álló von Moltke
tábornok tetterejét megtörte. Valójában komoly volt a helyzet, de még a hadsereg
főparancsnoksága sem tudott az 1. hadsereg támadási szándékáról és kétségbe
vonhatta, hogy vajon tettekké lehet-e váltani a szándékokat. A háborúban több
támadást határoznak el, mint amennyit megvalósítanak.
- augusztus 22-én, amikor keletre küldtek, hogy megmentsem a helyzetet,
egész testében remegve láttam von Moltke tábornokot. Sohasem fogom ezt a
pillanatot elfelejteni. El tudom képzelni, hogy miként kellett ennek az embernek a
ránehezedő felelősség súlya alatt remegnie ebben a pillanatban egy beléje
szuggerált gondolatvilág foglyaként, mely szerint "a hadműveletnek kudarcot
kell vallania". Meglepő-e, hogy ő már akkor sikertelennek látta a hadműveletet, és
csak arra gondolt, hogy meg kell mentenie, ami még megmenthető."
Hasonló lehetett von Moltke lelkiállapota szeptember 8-án délelőtt, miután a német
haderő jobbszárnyát fenyegető angol és francia áttörésről homályos jelentéseket
kapott, amelyeket a főparancsnokság tisztjeivel, köztük Hentsch alezredessel
megtárgyalt. A birodalmi archívum 4. kötete arról tanúskodik, hogy von Stein
altábornagy főszállásmester a tanácskozáson nem volt jelen. Köztudomásúan őt
választották ki, hogy von Moltke-nek nehéz pillanatokban a támasza legyen. Így a
hadművelet kidolgozása a műveleti osztály főnökére, von Tappen ezredesre maradt.
Kézenfekvő lett volna, hogy von Moltke stábjának egy részével a jobbszárny
parancsnokságára utazzon, és kézbe vegye a csata irányítását. Ezt azonban
elmulasztotta. A szeptember 8-i haditanácson a kommunikációért felelős Hentsch
nem tett jelentést különösebb pesszimizmusra utaló helyzetről, sem az első, sem a
második hadseregnél. Ludendorff szerint nem került írásban rögzítésre, hogy a
főparancsnok milyen megbízást adott Hentschnek és ezért pontosan nem
rekonstruálható, hogy valójában mi is hangzott el. Egy későbbi jelentésében 1915.
februárjában von Moltke ezt írta:
"Hentsch alezredes csak arra kapott magbízást, hogy közölje az első hadsereggel,
amennyiben szükségessé válna, akkor vonuljon vissza a Soissons-Fismes vonalra
azért, hogy kapcsolatot keressen ismét a második hadsereggel. Semmi esetre sem
kapott megbízást annak közlésére, hogy elkerülhetetlen a visszavonulás."
Hentsch alezredes lényegében azt tette, hogy először a második hadsereg
parancsnokságát, majd pedig az első hadsereget győzte meg arról, hogy a
másikra való tekintettel vissza kell vonulnia a Marnén túlra. Mivel közvetlen
összeköttetés a két hadseregcsoport vezetése között nem állott fenn, és mindkettő
parancsnokának Hentsch alezredes azt hangsúlyozta, hogy ő a főparancsnokság
nevében beszél, így el tudta érni, hogy a francia főváros elfoglalása helyett a két