A találkozó után Trump a Fox Newsnak nyilatkozva megismételte, hogy álláspontja nem
változott: szerinte mindkét fél a háború befejezésére és igazságos megoldására
vágyik. Ugyanakkor ismét kitért az arra vonatkozó kérdések elől, hogy ez a tisztességes
végkifejlet mit jelenthet.
A demokratáknál sem talált magának sok mindent Zelenszkij, amit győzelemként
tudott volna felmutatni. A pártvezetőkkel folytatott megbeszélése rutinszerű
megnyugtatásokat jelentett Ukrajna támogatásáról és az EU-hoz és a NATO-hoz való
csatlakozási törekvéseiről, valamint egy újabb segélycsomag bejelentését.
Nemhogy egyértelmű győzelem nem született, de még
visszaesés is történt:a Fehér Ház nyilvánosan megtagadta Kijevtől, hogy amerikai
fegyvereket használjon mélyen orosz területre irányuló
csapásokhoz, és Zelenszkij Győzelmi Tervét „különböző
kezdeményezések összességeként” utasította el.A konfliktus eszkalálódásával kapcsolatos aggodalmak továbbra is fennállnak, különösen
akkor, ha amerikai rakétákat vetnének be Moszkva megtámadására, mivel Putyin elnök
figyelmeztetett, hogy az ilyen akciókat a NATO-val és az Egyesült Államokkal való közvetlen
konfliktusnak tekintenék.
Az USA továbbra is Ukrajna legnagyobb adományozója, több mint 56 milliárd dollárral járul
hozzá a NATO és a szövetséges országok által a védelem megerősítésére összegyűjtött 106
milliárd dollárból.