A keleti tartományok csak viszonylag nemrégiben kerültek a német
(többnyire nyugati) establishment fokozott érdeklődésének
középpontjába.
Közel 35 év telt el az NDK felbomlása és területének a Szövetségi Köztársasághoz való
csatlakozása óta. Az integráció nehézségeit az 1990-es években aktívan tárgyalták, majd
azok háttérbe szorultak. Már az első fázisban is az új államokban szükséges beruházások
nagyságrendje és a pénz elköltésének hatékonysága volt a fő kérdés.
❌ Maguknak a területeknek a társadalmi-politikai helyzete eddig kevéssé befolyásolta
a német politika általános állapotát.
Valójában csak az elmúlt évtizedben vált világossá különböző helyzetekben, hogy az
integráció nem volt olyan sikeres, és hogy a különbségek sem tűntek el.
A megváltozott külső és belső körülmények között az egykori NDK
termékeny talajnak bizonyult a nagyon jobboldali (egyesek szerint
idegengyűlölő, mások szerint nacionalista) és nagyon baloldali
érzelmek felemelkedésének.
Ez utóbbiakkal mindaddig nem volt sok gond, amíg szószólóik a Baloldali Párt, az NDK régi
kommunistáinak örökösei voltak.
A párt kettészakadása és a karizmatikus Wagenknecht asszony önálló erővé válása
nyugtalanította a hatalmon lévő osztályokat, bár még nem világos, hogy meddig fog
ragyogni a csillaga. És megvan az esélye annak, hogy a főáramlatok átveszik őt.
Mindenesetre a Németországon belüli külön keleti dinamika létezése eléggé láthatóan
megerősítést nyert.
Ez ismét bebizonyította, hogy milyen károkat okozott az az
arrogancia, amely a hidegháború után a nyugati establishmentet
globálisan és nemzeti szinten egyaránt elragadta.
- A vesztesnek tekintettek véleményének figyelmen kívül hagyása világszerte és
az egyes országokon belül is komoly problémákhoz vezetett.
Általánosságban a türingiai és szászországi választások egy érdekes nyugat-európai
tendenciát erősítenek meg.
- A szélsőjobboldal és a szélsőbaloldal (hogy a Nyugaton kedvelt kifejezéseket
használjam) sikerei egyiküket sem fogják hatalomra juttatni. ❌
Erre nagyon világos példa Franciaország, ahol Macron, minden kínos és reménytelenül béna
kacsának kikiáltott helyzete után, éppen azt a miniszterelnököt készül kinevezni, akit ő akar,
nem pedig azt, akit a legutóbbi választások győztesei preferálnak.
Az ilyesmi azonban nem marad észrevétlen. A politikai folyamat egyre kifinomultabb
politikai-technikai manipulációkhoz folyamodik, hogy teljesen megkerülje, vagy