Amikor a háború egykori elposványosítói a színe elé járultak, nem bírta elviselni cinikus
gratulációikat. Rájuk förmedt, hogy hagyják békén, és kijelentette, hogy ő nem a haza hőse,
mint mondják, hanem egyszerű mesterember, akinek nincsenek emlékei, s aki csak arra
vágyik, hogy fáradtan, feledésben, nyomorúságos aranyhalai között érje utol a halál. Dühe
akkor hágott a tetőfokára, amikor megtudta, hogy a köztársasági elnök is eljön a macondói
ünnepségekre, és személyesen kívánja átnyújtani neki az érdemrendet. Aureliano Buendía
ezredes erre szó szerint a következőket üzente az elnöknek: őszinte izgalommal várja az
elkésett, de kiérdemelt alkalmat, amikor lelőheti, nem azért, hogy a rendszer
önkényeskedéseiért és anakronizmusáért megtorlást vegyen, hanem amiért az elnök
meggyaláz egy öregembert, aki senkinek sem vétett. Olyan hévvel hangzott ez a fenyegetés,
hogy a köztársasági elnök az utolsó percben lefújta az utazást, és személyes megbízottjával
küldte el a kitüntetést. A paralízisben szenvedő Gerineldo Márquez ezredes, akit a
legkülönfélébb pressziókkal vettek ostrom alá, elhagyta betegágyát, hogy régi harcostársát
megpuhítsa. Aureliano Buendía ezredes, amint megpillantotta a hintaszéket - négy ember
hozta - s benne hatalmas vánkosok közt a barátját, aki kora ifjúságától osztozott győzelmeiben
és vereségeiben, egy pillanatig sem kételkedett benne, hogy a szolidaritás jeléül szánta rá
magát erre az erőfeszítésre. De amikor a látogatás valódi okát megtudta, kitétette a
műhelyből.
- Most látom, amikor már késő - mondta -, akkor tettem volna jót veled, ha hagyom, hogy
főbe lőjenek.
Így aztán a jubileumi ünnepség a család részvétele nélkül zajlott le. Véletlenül éppen
egybeesett a karnevál hetével, Aureliano Buendía ezredes fejéből azonban senki sem tudta
kiverni azt a makacs rögeszmét, hogy a kormány szántszándékkal választotta ezt az időpontot:
így akarta még kegyetlenebbül megcsúfolni. Műhelyének csendes magányából hallgatta az
indulókat, a díszlövéseket, a te deumi harangszót és a házuk előtt elhangzó szónoklatok egy-
egy foszlányát, amikor az utcát az ő nevére keresztelték át. Felháborodásában, tehetetlen
dühében könnyek szöktek a szemébe, és a vereség óta most először fájlalta, hogy elszállt
belőle az ifjúi hév, és nem indíthat újabb véres háborút, amely a konzervatív rendszer utolsó
nyomait is elsöpörné. Még el sem ült az ünnepség visszhangja, amikor Ursula bekiabált, hogy
nyisson ajtót. - Hagyjanak békén - szólt ki az ezredes. - Dolgozom.
- Nyisd ki - sürgette Ursula mindennapi hangján. - Nem az ünnepről van szó.
Aureliano Buendía ezredes elhúzta a reteszt: tizenhét férfi állt az ajtó előtt, mind más és
más arc, más színű haj, más alkat, de mindegyikből úgy sugárzott a magányosság, hogy a föld
bármely pontján nyomban rájuk lehetett volna ismerni. A fiai voltak. Nem beszéltek össze,
nem is ismerték egymást, de amikor meghallották az ünnepség hírét, a partvidék
legkülönbözőbb helyeiről mindnyájan felkerekedtek. Mind büszkén viselte az Aureliano nevet
az anyja vezetéknevével. Három nap alatt, amíg Ursula örömére és Fernanda
megbotránkozására ott maradtak, a feje tetejére állították a házat. Amaranta a régi irományok
közül előkereste a háztartási könyvecskét, amelybe Ursula annak idején feljegyezte a neveket,
születési helyeket és keresztelési dátumokat, s most mindegyik név mellé beírta a jelenlegi
címet is. A lista alapján össze lehetett volna foglalni a háború húsz évének történetét. Meg
lehetett volna rajzolni az ezredes éjszakai útvonalait attól a hajnaltól kezdve, hogy a felkelés
délibábját űzve, huszonegy ember élén elhagyta Macondót, egészen legutóbbi visszatéréséig,
amikor véráztatta köpenyébe takarva hozták haza. Második Aureliano kapott az alkalmon,
hogy egetverő pezsgős és harmonikás dáridóval ünnepelje meg az unokafivérek érkezését, s
így utólag kárpótolja magát a karneválért, amitől a jubileum elütötte. A fél étkészletet
darabokra törték, egy bikát megkergetve letaposták a rózsaágyakat, puskával lövöldöztek a
tyúkokra, Amarantát Pietro Crespi bús keringőinek dallamára erőnek erejével
megtáncoltatták, a szép Remediost rávették, hogy férfinadrágban rúdra másszon, behajtottak