elvből indult ki, hogy ha valakinek teljesen tiszta a lelkiismerete, akkor megállás nélkül képes
enni, amíg bele nem fárad. Így hát nem a sportszenvedély, hanem az erkölcsi kényszer vitte
rá, hogy otthagyjon családot és akadémiát, és megmérkőzzön azzal az emberrel, aki elvtelen
nagyevőként vált híressé az egész országban. Már első látásra tudta, hogy Második
Aurelianónak vesztenie kell, nem a gyomra, hanem a jelleme miatt. Eltelt az első éjszaka, s az
Elefánt mindvégig megőrizte a hidegvérét, Második Aureliano viszont belefáradt a sok
beszédbe és nevetésbe. Négy órát aludtak. Ébredés után fejenként megitták ötven narancs
levét, nyolc liter kávét és harminc nyers tojást. A második hajnalon, sok álmatlan óra s két
disznó, egy fürt banán és négy láda pezsgő elfogyasztása után az Elefántban feltámadt a
gyanú, hogy Második Aureliano öntudatlanul rájött a módszerére: igaz, képtelen módon, a
teljes felelőtlenség útján. Veszélyesebb hát, mint gondolta. Mégis, mikor Petra Cotes behozott
két sült pulykát, Második Aurelianót már csak egy lépés választotta el a gutaütéstől.
- Ha nem bírja, ne egyen többet - mondta az Elefánt. - Legyen döntetlen.
Szívből mondta, mert belátta, hogy az ő torkán se menne le még egy falat, úgy bántaná a
lelkiismeret, amiért halálba küldi az ellenfelét. De Második Aureliano újabb kihívásnak
tekintette e szavakat, és úgy teletömte magát a pulykával, hogy az még az ő hihetetlen
befogadóképességének is sok volt. Elvesztette az eszméletét. Arccal rábukott a
csontostányérra, habzott a szája, mint a veszett kutyának, és fuldokolt, mint aki a halálán van.
A ráboruló sötétben úgy érezte, mintha egy torony tetejéről valami feneketlen szakadékba
löknék, s értelmének utolsó villanásával rádöbbent, hogy az örök zuhanás végén a halál várja. - Vigyetek Fernandához - mondta maradék erejével. Barátai abban a hitben vitték haza,
hogy a feleségének tett ígérete szerint nem a szeretője ágyában akar meghalni. Petra Cotes
kifényesítette a lakkcipőt, amit a koporsóban kívánt viselni, és már-már utána is küldte,
amikor hírül hozták, hogy túl van a veszélyen. Alig egy hét múlva csakugyan talpra állt, és
két hét múlva olyan dáridóval ünnepelte meg az életben maradását, amilyet még nem látott a
világ. Ismét Petra Cotesnél lakott, de mindennap meglátogatta Fernandát, s olykor még ebédre
is a családjával maradt, mintha a sors a visszájára fordította volna a helyzetet, s Második
Aurelianót a szeretője férjévé és a felesége szeretőjévé tette volna.
Fernanda fellélegzett. Az elhagyatottság nyomasztó unalmában csak a szieszta alatti
klavikordgyakorlatok és a gyerekeinek írt levelek adtak némi szórakozást. Kéthetenként
küldött részletes beszámolóiban egyetlen sor se volt igaz. Eltitkolta a gyötrelmeit. Elhallgatta,
hogy milyen bánat üli meg a házat, hogy hiába a napfényben fürdő begóniák, hiába a délután
kétórás fullasztó hőség, hiába az utcáról gyakorta besüvítő, vidám hangfergeteg, egyre inkább
olyan lesz, mint szüleinek gyarmati kúriája. Fernanda magányosan kószált három élő kísértet
és José Arcadio Buendía holt kísértete közt, aki néha vizsla figyelemmel üldögélt a szalon
félhomályában, miközben ő a klavikordon játszott. Aureliano Buendía ezredes már csak árny
volt. Amióta legutoljára kilépett a házból, hogy Gerineldo Márquez ezredest egy kilátástalan
háborúra rábeszélje, alig hagyta el a műhelyét, legfeljebb ha vizelni ment a gesztenyefa alá.
Látogatókat nem fogadott, csak a borbélyt háromhetenként. Azt ette, amit Ursula éppen bevitt
neki, napjában egyszer, s bár a régi szenvedéllyel gyártotta az aranyhalacskákat, nem adta el
őket, amióta megtudta, hogy az emberek nem ékszernek veszik, hanem történelmi ereklyének.
Az udvaron máglyát rakott Remedios babáiból, amelyek esküvőjük napja óta a hálószobájukat
ékesítették. Az éberen őrködő Ursula észrevette, hogy mire készül, de nem tudta
megakadályozni. - Te kőszívű! - mondta.
- Semmi köze a szívhez! - mondta az ezredes. - Tele van a szoba mollyal.
Amaranta a szemfödelét szőtte. Fernanda nem értette, miért van az, hogy időnként egy-egy
levelet ír Memének, sőt még ajándékokat is küld neki, José Arcadióról viszont hallani sem
akar. - Holta napjáig se fogja megtudni - felelte Amaranta, amikor Fernanda Ursulán keresztül
megkérdezte, s e válasszal olyan talányt ültetett a szívébe, amit soha nem tudott megfejteni. A