Gabriel García Márquez - Száz év magány

Meme legutolsó vakációja egybeesett az Aureliano Buendía ezredes halálát követő
gyásszal. A bezárt házban nem volt helye a mulatságoknak. Suttogva beszéltek, csöndben
ettek, naponta háromszor elmondták a rózsafüzért, s még a szieszta forró óráiban felhangzó
klavikordgyakorlatok is gyászosan zengtek. A szigorú gyászhoz Fernanda ragaszkodott, aki
titokban nem szívelhette ugyan az ezredest, de mégis hatott rá, hogy a kormány olyan
ünnepélyesen magasztalta a halott ellenség emlékét. Második Aureliano szokása szerint
hazajött aludni, amíg a vakáció tartott, és Fernanda, úgy látszik, tehetett valamit törvényes
hitvesi jogainak visszaszerzéséért, mert a következő évben Meme egy újszülött húgocskát
talált otthon, akit anyja akarata ellenére Amaranta Ursulának kereszteltek.
Meme befejezte a tanulmányait. Diplomája klavikordművésznővé avatta, s hogy méltó e
címre, kiderült, amikor nagy virtuozitással adott elő tizenhetedik századi népi dallamokat
azon az ünnepségen, melyet tanulmányainak befejezése alkalmából rendeztek, s amely
egyúttal a gyásznak is véget vetett. A vendégek még a művészeténél is jobban csodálták
szokatlan kettősségét. Léha és már-már gyerekes természete, úgy látszott, nem alkalmas
semmilyen komoly tevékenységre, de amikor leült a klavikordhoz, mintha kicserélték volna:
egy csapásra megérett, felnőttessé vált. Ez mindig így történt. Valójában nem volt benne igazi
elhivatottság, de rendületlen szorgalmával mindig a legjobb osztályzatokat szerezte meg anyja
kedvéért. Bármi más tanulmányra fogják, ugyanez lett volna az eredmény. Kicsi kora óta
kínozta Fernanda szigorúsága, folytonos beleszólása a mások dolgába, és a
klavikordleckéknél sokkal keményebb áldozatokra is hajlandó lett volna, csak ne kelljen
beleütköznie a hajthatatlanságába. Az iskolai záróünnepélyen úgy érezte, hogy a gót betűs és
iniciálés pergamen egy kötelezettség alól szabadítja fel, amelyet nem annyira
engedelmességből, mint inkább kényelemből vállalt, és azt hitte, hogy attól fogva még a
konok Fernanda sem törődik többé a hangszerével, mely még az apácák szemében is muzeális
kövület volt. Az első években azt hitte, hogy rosszul számított, mert miután sikerült a fél
várost álomba ringatnia, nemcsak a szalonjukban, hanem az összes elképzelhető macondói
jótékony célú esten, iskolai előadáson és hazafias ünnepségen, az anyja továbbra is a házukba
invitált minden új embert, akiről feltételezte, hogy méltányolni tudja a leánya képességeit.
Meme csak Amaranta halála után, amikor a család egy ideig ismét visszavonult a gyászba
zárhatta be a klavikordot, a kulcsát pedig ott felejthette valamelyik szekrényben, mert
Fernanda úgyse törte magát, hogy kiderítse, mikor és kinek a hibájából kallódott el. Meme
éppoly sztoikusan tűrte, hogy dobogóra állítsák, mint ahogyan a tanulmányait végezte. Így
fizetett a szabadságáért. Fernanda annyira meg volt elégedve az engedelmességével, és olyan
büszke volt művészi sikereire, hogy sohasem bánta, ha a házba csődíti a barátnőit,
délutánonként kisétál az ültetvényre, sőt talán moziba megy Második Aureliano vagy néhány
megbízható hölgy társaságában, feltéve, ha Antonio Isabel atya a szószékről jóváhagyja a
filmet. E vidám percekben mutatkoztak meg Meme igazi hajlamai. Boldogságát a fegyelem
szöges ellentétében találta meg, a zajos mulatságokon, a szerelmi susmusokban, a hosszú,
bizalmas együttlétekben, amikor a barátnők cigarettázni tanultak, férfidolgokról beszélgettek,
és egyszer három üveg rumtól úgy becsíptek, hogy a végén meztelenre vetkőzve méricskélték
és hasonlítgatták össze különböző testrészeiket. Meme sohasem felejtette el azt az estét,
amikor édesgyökeret rágcsálva ment haza, és anélkül, hogy feltűnt volna, milyen állapotban
van, leült a szótlanul vacsorázó Fernanda és Amaranta mellé. Két szörnyű órát töltött egy
barátnőjénél, könnycsordító nevetésben, félelemben, s a rohamon átesve rátalált arra a ritka
bátorságra, amelynek híján nem szökött meg a zárdából, és nem vágta oda az anyjának
keresetlenül, hogy mit csináljon a klavikordjával. Ott, az asztalfőn, a tyúklevest kanalazva,
amely a feltámadás elixírjeként csorgott a gyomrába, Meme a valóság leleplező
fénysugarában pillantotta meg Fernandát és Amarantát. Nagy erőfeszítésébe került, hogy