Gabriel García Márquez - Száz év magány

percre megpihenni, miközben a rákollók szüntelenül marcangolták belülről. Még éjfélkor is
ott kószált a bordélynegyedben, és a jó szerencséről szóló mesékkel próbálta vigasztalni a
gramofonok mellett magányosan síró lányokat. - Ez a szám már hónapok óta nem jött ki -
mondta, elébük tartva a jegyeket. - El ne mulaszd, mert az élet rövidebb, mint hinnéd. - Végül
egészen lejáratta magát, az emberek kicsúfolták, s az utolsó hónapokban már nem don
Aurelianónak nevezték, mint azelőtt, hanem Mennyei Gondviselés úrnak, akár a szemébe is.
A hangja egyre többet bicsaklott, megereszkedett, s végül valamiféle rekedt kutyahörgésbe
fulladt, de neki azért volt még annyi akaratereje, hogy ébren tartsa az érdeklődést a Petra
Cotes udvarában kisorsolandó díjak iránt. Mégis, amikor elhagyta a hangja, és érezte, hogy
már nem sokáig bírja a kínjait, lassanként be kellett látnia, hogy disznók és bakkecskék
tombolájával ugyan sohasem juttatja el a lányát Brüsszelbe. Így támadt az az ötlete, hogy egy
mesés tombolán kisorsolja a vízözön által elpusztított földeket, amelyeket bárki termővé
tehet, ha megvan hozzá a tőkéje. Ilyen látványos vállalkozásról lévén szó, maga a
polgármester ajánlotta fel, hogy közhírré teszi, és társaságok alakultak a darabonként száz
pesós jegyek megvásárlására, amelyek nem egészen egy hét alatt el is keltek. A húzás estéjén
a nyertesek nagy mulatságot csaptak, bár nem éppen olyat, mint a régi szép időkben a
banántársaság alatt, és Második Aureliano elharmonikázta, most utoljára, Francisco, az Ember
elfelejtett dalait, de énekelni már nem tudta őket.
Amaranta Ursula két hónap múlva elutazott Brüsszelbe. Második Aureliano nemcsak a
rendkívüli tombola bevételét adta neki, hanem az előző hónapokban megtakarított pénzét is,
meg azt a nagyon keveset, ami a gépzongora, a klavikord és más kimustrált kacatok
eladásából folyt be. Úgy számította, hogy ez az összeg elég lesz az összes tanulmányokra,
csak a visszaút költségének a fedezete hiányzott. Fernanda az utolsó pillanatig ellenezte az
utazást, mert szörnyülködve gondolt rá, hogy Brüsszel milyen közel van a kárhozott
Párizshoz, de aztán megnyugtatta az az ajánlólevél, amit Angel atya írt egy apácák által
fenntartott katolikus leányinternátusnak, és Amaranta Ursula ígérete, hogy az egész
tanulmányi ideje alatt ott fog maradni. A plébánosnak ezenfelül sikerült elintéznie, hogy
Toledóig egy ferences rendi apácacsoport felügyelete alatt utazzon, ott pedig remélhetőleg
találnak majd megbízható személyeket, akik továbbkísérik Belgiumba. Amíg nagy sietve folyt
a levelezés, hogy mindez egybevágjon, Második Aureliano Petra Cotes segítségével
összeállította Amaranta Ursula poggyászát. Azon az estén, amikor végül elővették Fernanda
egyik kelengyeládáját, már olyan pontosan ki volt dolgozva minden, hogy a diáklány betéve
tudta, melyik ruhájában és bársonypapucsában kell átkelnie az óceánon, s hogy a kétgombos
kék szövetkabátban és a kordován cipőben kell partra szállnia. Azt is tudta, hogyan kell
lépkednie a hajóhídon, hogy beszálláskor a vízbe ne essen, hogy egy pillanatra sem szakadhat
el az apácáktól, és nem léphet ki a kabinjából, legfeljebb amikor étkezni megy, és hogy
semmi szín alatt nem szabad válaszolnia, ha bármilyen nemű ismeretlen személyek
kérdéseket intéznének hozzá a nyílt tengeren. Vitt magával egy üvegcsét tengeribetegség
elleni cseppekkel, és egy füzetet, amelybe Angel atya saját kezűleg írt be hat viharűző
imádságot. Fernanda varrt neki egy vitorlavászon övet pénztartónak, és megmutatta, hogy
viselheti a testén, hogy még éjszakára se kelljen levennie. Neki akarta ajándékozni a lúggal
kisikált és alkohollal fertőtlenített aranyéjjelit is, de Amaranta Ursula nem fogadta el, mert
félt, hogy az iskolatársnői még kicsúfolják. Néhány hónappal később, a halála óráján,
Második Aureliano ismét maga előtt látta, mint utoljára, amint hiába próbálja lehúzni a
másodosztályú vagon porlepte ablakát, hogy meghallgassa Fernanda utolsó intelmeit.
Rózsaszínű selyemruha volt rajta, a bal vállára tűzve egy kis csokor árvácska, a lábán lapos
sarkú kordován cipő talpallóval és fényes harisnya, amit gumiszalag szorított a térdéhez.
Ugyanolyan apró termete, hosszú, lobogó haja és élénk szeme volt, mint az ő korában
Ursulának, és az is, ahogyan könnytelenül, bár mosolytalanul búcsúzott el tőlük, ugyanarra a
lelkierőre vallott. Második Aureliano, a felgyorsuló vonat mellett lépkedve, és karon fogva