Fernandát, nehogy elbotoljon, alig tudott visszainteni, amikor a lánya csókot dobott felé. A
házaspár mozdulatlanul állt a tűző napsütésben, nézték, amint a vonat belevész a láthatár
fekete pontjába, és most először karoltak egymásba, amióta megesküdtek.
Augusztus kilencedikén, mielőtt Brüsszelből megjött volna az első levél, Második José
Arcadio épp Aurelianóval beszélgetett Melchiades szobájában, és egyszer csak, minden
átmenet nélkül, ezt mondta:
- Sose feledd, hogy több mint háromezren voltak, és mind a tengerbe hányták őket.
Azután arccal rábukott a pergamenekre, és nyitott szemmel meghalt. Ugyanebben a
pillanatban, Fernanda ágyán, ikertestvére is a végére ért hosszú és rettenetes
kínszenvedésének, amely a torkát marcangoló vasrákok munkája nyomán fakadt. Egy héttel
azelőtt tért haza hangjavesztve, fuldokolva és majdnem csontig fogyva, vándorló ládáival és
dáridós harmonikájával, hogy ígérete szerint ott haljon meg a felesége mellett. Petra Cotes
segített összeszedni a holmiját, és egyetlen könnycsepp nélkül búcsúzott tőle, de
megfeledkezett a lakkcipőről, amit Második Aureliano a koporsóban kívánt viselni. Mikor
aztán hallotta, hogy meghalt, feketébe öltözött, a cipőt újságpapírba csomagolta, és engedélyt
kért Fernandától, hogy láthassa a halottat. Fernanda az ajtón se engedte be. - Képzelje magát az én helyembe - könyörgött Petra Cotes. - Gondolja el, mennyire
szerettem, ha ezt a megalázást is vállalom. - Nincs olyan megalázás, amit egy céda meg ne érdemelne - felelte Fernanda. - Úgyhogy
várjon csak, amíg meghal egy másik a sok közül, és arra húzza föl a cipőt.
Irgalmas Szent Zsófia, ígéretéhez híven, egy konyhakéssel fölhasította Második José
Arcadio holttestét, hogy biztosan ne élve temessék el. A holttesteket két egyforma koporsóba
tették, s akkor kiderült, hogy a halálban ismét olyan egyformák lettek, mint amilyenek
kamaszkorukig voltak. Második Aureliano koporsójára a régi ivócimborák is helyeztek egy
koszorút, amelynek lila szalagján ez a felirat állt: Félre az útból, tehenek, rövid az élet.
Fernandát úgy felháborította ez a kegyeletsértés, hogy a szemétbe dobatta a koszorút. Azután
legutoljára, a nagy felfordulásban, amikor megindultak velük a házból, a szomorú
szesztestvérek összecserélték a koporsókat, és egyiket a másiknak a sírjába temették.