Gabriel García Márquez - Száz év magány

kezdenek a házban. - Ha valami rosszat teszel - mondta Ursula -, nekem azt megmondják a
szentek. - Gyerekkorának vacogó estéi ebbe a sarokba szorultak bele, ahol moccanás nélkül
kuporgott egy kis zsámolyon, amíg el nem jött a lefekvés ideje, és félelmében kiverte a
veríték a szent besúgók éber és fagyos tekintete alatt. Fölösleges tortúra volt, hiszen már
ekkor is rettegett mindentől, ami körülvette, és felkészült rá, hogy mindentől féljen, amivel az
életben találkozik: az utcanőktől, akik megrontják a vérét; a házbeli nőktől, akik disznófarkú
gyerekeket szülnek; a harci kakasoktól, amelyek emberhalált és életre szóló lelkifurdalást
okoznak; a tűzfegyverektől, amelyeknek puszta érintése húszévi háborút idéz elő; az esztelen
vállalkozásoktól, amelyeknek csalódás és őrület az ára, és végül mindentől, amit Isten az Ő
véghetetlen jóságában megteremtett, s amit az ördög megrontott. Amikor a lidércnyomás
kerekeitől megőrölve felébredt, az ablakon beáradó fény szabadította fel a rettegés alól, és
Amaranta simogató keze a fürdőmedencében, és a selyempamacs kéjes érintése, amellyel
Amaranta az ágyékát behintőporozta. Még Ursula is más volt a kerti verőfényben: itt nem
mesélt félelmetes dolgokról, csak szénporral sikálta a fiú fogait, hogy pápához illően sugárzó
mosolya legyen, és levágta és megtisztította a körmeit, hogy a föld négy sarkából Rómába
sereglő zarándokok elámuljanak a pápa kezének szépségén, amikor áldást oszt, és pápafrizurát
fésült neki, és szagosvizet locsolt rá, hogy a teste és a ruhái pápaillatúak legyenek. A
castelgandolfói parkban aztán José Arcadio látta a pápát egy erkélyen, amint hét nyelven
ugyanazt a beszédet intézte a zarándokok sokaságához, de igazából semmi más nem kötötte le
a figyelmét, csak a pápa fehér keze, melyet mintha lúgban áztattak volna, nyári öltözékének
vakító ragyogása és a diszkrét kölniillat, amely körüllengte.
Majdnem egy évvel a hazatérése után, amikor már felélte az ezüstkandelábereket meg a
címeres éjjelit, melyről az igazság órájában kiderült, hogy - eltekintve a berakott
címerpajzstól - nem is arany, José Arcadiónak az volt az egyetlen szórakozása, hogy hazavitte
játszani a falusi gyerekeket. Velük töltötte a sziesztaidőt, biztatta őket, hogy ugrókötéllel
játsszanak a kertben, énekeljenek a tornácon, és artistamutatványokat végezzenek a szalon
bútorain, maga pedig ide-oda járkált a csoportok között, és illemtani előadásokat tartott.
Ekkor már elnyűtte a szűk szárú nadrágot és a selyeminget, és egy közönséges ruhában járt,
amit az araboktól vásárolt, de ernyedt méltóságát és pápai mozdulatait továbbra is megőrizte.
A gyerekek birtokukba vették a házat, mint valaha Meme osztálytársnői. Késő estig
hallatszott a zsivajgásuk, éneklésük és lábdobogásuk, úgyhogy a ház olyan lett, mint egy
internátus, amelyben megszűnt a fegyelem. Aureliano ügyet se vetett az invázióra, amíg nem
zavarták Melchiades szobájában. Egy reggel két fiú feltépte az ajtót, és ijedten torpant meg a
szutykos és szőrös férfi láttán, aki rendületlenül böngészte tovább az íróasztalán heverő
pergameneket. Belépni nem mertek, de egyre ott settenkedtek a szoba körül. Leselkedtek a
réseken, pusmogtak, élő állatokat dobáltak be a felső kis ablakokon; egyszer pedig kívülről
beszögezték az ajtót és az ablakot, úgyhogy Aureliano egy fél napig küszködött, amíg sikerült
kifeszítenie. A kópéságok büntetlenségétől felpezsdülve, egy másik reggel, mialatt Aureliano
a konyhában volt, négy fiú bement a szobába, hogy elpusztítsa a pergameneket. De mihelyt
rátették kezüket a sárgult tekercsekre, egy angyali erő felemelte őket a földről, és mind a
négyüket lebegve tartotta a levegőben, amíg Aureliano meg nem jött, hogy visszaragadja a
pergameneket. Attól kezdve nem zaklatták többé.
A négy legnagyobb fiú, aki rövidnadrágban járt, noha elérte már a kamaszkor küszöbét,
José Arcadio küllemének ápolásával foglalkozott. Korábban jöttek, mint a többiek, és azzal
töltötték a délelőttöt, hogy megborotválták, meleg törülközőkkel végigdörzsölték, keze-lába
körmeit levágták és kifényesítették, szagos vízzel illatosították. Sokszor még a medencébe is
utánamentek, hogy tetőtől talpig beszappanozzák, mialatt ő hanyatt fekve lebegett a vízben, és
Amarantára gondolt. Azután megtörölték, behintőporozták és felöltöztették. Az egyik fiú,
akinek szőke, göndör haja volt és piros üvegszeme, mint a nyulaknak, néha éjszakára is ott
maradt. Olyan erős szálak fűzték José Arcadióhoz, hogy még asztmás álmatlanságában is