Gabriel García Márquez - Száz év magány

évekre szólt, és minden cselekedete arra irányult, hogy kényelmes életet és nyugodt öregséget
biztosítson magának Macondóban. S hogy ez a szándék nem hirtelen támadt, azt a kanáris
kalitka bizonyította. Anyja egyik levelében beszámolt a madarak pusztulásáról, s ő ezért
hónapokig halogatta az utazását, amíg olyan hajót nem talált, amely a Szerencsés-szigeteken
is kiköt: ott aztán összeválogatott huszonöt pár kanárit a legnemesebb fajtából, hogy újra
benépesítse Macondo egét. Valamennyi kudarcba fulladt vállalkozása közül ez volt a
legsiralmasabb. Ahogy szaporodtak a madarak, párosával elengedte őket, de mihelyt
belekóstoltak a szabadságba, máris megszöktek a faluból. Hiába csalogatta őket a
madáretetővel, amit még Ursula készíttetett a ház első újjáépítése idején. Hiába tett
megtévesztő fészkeket a mandulafákra, mintha eszpertófűből lettek volna, hiába szórt
madáreledelt a háztetőkre, és serkentette a rabságban levő madarakat, hogy énekük hallatán a
többinek elmenjen a kedve a szökéstől: mihelyt alkalom adódott rá, rögtön felröppentek,
egyet köröztek az égen, de csak addig, amíg rá nem találtak a visszaútra a Szerencsés-szigetek
felé.
Amaranta Ursula már egy éve volt otthon, s noha egyetlen barátságot se kötött, és egyetlen
mulatságot sem tudott nyélbe ütni, váltig bízott benne, hogy sikerül megmentenie a
balsorsnak ezt a kiválasztott népét. Gaston, a férje, a világért sem akart vitatkozni vele, noha
már abban a halálos déli órában is megértette, amikor leszállt a vonatról, hogy felesége
elhatározását a nosztalgia délibábja szülte. Abban a meggyőződésben, hogy a valóság előbb-
utóbb úgyis legyőzi a feleségét, még a kerékpár összeszereléséhez se fogott hozzá, hanem a
pókhálók közül, amelyeket a kőművesek leszaggattak, kikotorta a legfényesebb póktojásokat,
körmével felnyitotta őket, és nagyítója alatt órákon át figyelte a belsejükből előbúvó parányi
pókokat. Később, abban a hiszemben, hogy Amaranta Ursula azért folytatja a reformokat,
mert nem akarja beismerni a kudarcát, mégis rászánta magát, hogy összeszerelje a lenyűgöző
kerékpárt, amelynek első kereke sokkal nagyobb volt, mint a hátulsó, és minden idejét a
környéken található őshonos rovarok gyűjtésére és boncolására fordította, majd
befőttesüvegekben elküldte őket hajdani természetrajz-professzorának a liége-i egyetemre,
ahol felsőfokú rovartani tanulmányokat végzett, bár fő hivatása az aeronautika volt. Amikor
kerékpárra ült, akrobatanadrágot, kockás zoknit és detektívsapkát vett fel, de ha gyalog járt,
mindig makulátlan, nyers színű vászonöltönyt viselt fehér cipővel, selyem
csokornyakkendővel, girardi-kalappal s a kezében fűzfapálcával. Sápadt szembogara volt, ami
csak aláhúzta tengerész jellegét, és apró mókusbajuszkája. Noha legalább tizenöt évvel
idősebb volt a feleségénél, fiatalos kedvtelései, lankadatlan buzgalma, amellyel boldoggá
akarta tenni, és jó szeretői képességei ellensúlyozták a korkülönbséget. Csakugyan, látva a
negyvenéves férfi óvatos habitusát, nyaka körül a selyemörvet és cirkuszi biciklijét, senki se
gondolta volna, hogy a frigy, amely ifjú feleségéhez köti, őrjöngő szerelemben fogant, s hogy
a legképtelenebb helyeken is engedni szoktak kölcsönös vonzalmuknak, ahol éppen rájuk tört
az ihlet, mint a legelső találkozásuk óta, méghozzá olyan szenvedéllyel, melyet az idő múlása
s az egyre szokatlanabb körülmények csak elmélyítettek és gazdagítottak. Gaston nemcsak
hogy tomboló, kimeríthetetlen tudású és fantáziájú szerető volt, hanem talán az első férfi az
emberiség történetében, aki a menyasszonya társaságában kényszerleszállást végzett, és kis
híján halálra zúzta magát pusztán azért, mert szeretkezni akart egy ibolyás réten.
Három évvel a házasságuk előtt ismerkedtek meg, mikor Gaston, épp Amaranta Ursula
kollégiuma fölött piruettezve kétfedelű sportrepülőgépén, egy vakmerő szaltóval igyekezett
kikerülni a zászlórudat, s a kezdetleges ponyva és alumínium váz farka beleakadt a
villanyvezetékbe, és lógva maradt rajta. Ettől fogva, mit sem törődve sínbe tett lábával,
minden hét végén elment Amaranta Ursuláért az apácainternátusba - mert hiszen most is ott
lakott, bár a házirendje nem volt olyan szigorú, mint Fernanda szerette volna, és elvitte a
sportklubba. Ötszáz méter magasban kezdték szeretni egymást, a homoklapály vasárnapi
levegőegében, s ahogy egyre mélyebbre merültek egymásba, egyre kisebbedtek alattuk a földi