gyerekkorukban is annyiszor és mindaddig tartotta, amíg Aureliano válaszolgatott a
kérdéseire. Aztán így maradtak, köztük kapocsként egy jéghideg mutatóujj, amely egyik
irányba sem közvetített semmit, mígnem Amaranta Ursula felébredt múló álmából, homlokára
csapott és felkiáltott: - A hangyák! - Máris megfeledkezett a kéziratokról, az ajtóhoz libbent,
és onnan dobott búcsúcsókot Aurelianónak ugyanúgy, mint az apjának azon a délutánon,
amikor Brüsszelbe küldték.
- Majd később elmagyarázod - mondta. - Egészen kiment a fejemből, hogy ma meszet kell
szórnom a hangyalyukakba.
Azután is benézett néha hozzá, ha épp arra volt dolga, s ott maradt néhány percig,
miközben a férje egyre csak az eget kémlelte. Aureliano, akit ábrándokba ringatott ez a
változás, most már a családdal együtt étkezett, nem úgy, mint az Amaranta Ursula
visszatérése utáni első hónapokban. Gaston örömmel fogadta. Ebéd utáni beszélgetéseikben,
amelyek néha egy óránál tovább is tartottak, elpanaszolta, hogy társai a bolondját járatják
vele. Értesítették, hogy hajópostán feladták a repülőgépet, de a hajó sehogy sem akart
megérkezni, s bár a hajózási ügynökségek azon erősködtek, hogy nem is érkezhet meg soha,
mivel nem szerepel a karib-tengeri hajók listáján, társai egyre csak azt hajtogatták, hogy a
feladás annak rendje és módja szerint megtörtént, s még arra is célozgattak, hogy Gaston
netán hazudik. Levelezésük a kölcsönös gyanakvásnak olyan fokára jutott, hogy Gaston
jobbnak látta, ha nem ír többé, és megpendítette, hogy gyorsan átutazhatnának Brüsszelbe,
ahol tisztáznák a dolgokat, és azután a repülőgéppel jönnének vissza. De a terv füstbe ment,
mihelyt Amaranta Ursula kinyilvánította elhatározását, hogy még akkor se mozdul
Macondóból, ha nélkülöznie kell a férjét. Aureliano eleinte maga is osztozott a
közmeggyőződésben, hogy Gastonnak csak a biciklijéből nem hiányzik egy kereke sem, s
ettől némi szánalmat érzett iránta. Később, amikor a bordélyházakban bővebb ismeretekre tett
szert a férfitermészetet illetően, úgy gondolta, hogy Gaston jámborsága a féktelen
szenvedélyből fakad. De amikor jobban megismerte, és rájött, hogy igazi lénye ellentétben áll
meghunyászkodó viselkedésével, arra a rosszhiszemű feltételezésre jutott, hogy a
repülőgépvárás csak komédia. Ekkor arra gondolt, hogy Gaston nem is olyan bolond, mint
amilyennek mutatja magát, sőt ellenkezőleg: végtelenül szívós, ügyes és türelmes férfi, aki
elhatározta, hogy az örökös engedékenység felőrlő taktikájával győzi le a feleségét, soha nem
mond nemet, határtalan simulékonyságot színlel, míg Amaranta Ursula bele nem gabalyodik a
saját pókhálójába, s egy napon, amikor már nem bírja tovább a keze ügyében levő illúziók
unalmát, maga kezd csomagolni, hogy visszatérjenek Európába. Aureliano régebbi szánalma
heves ellenszenvvé változott. Gaston módszere olyan perverznek, s egyszersmind olyan
hatásosnak tűnt fel a szemében, hogy összeszedte a bátorságát, és Amaranta Ursulát is
figyelmeztette rá. De az csak kinevette sötét gyanakvásáért, meg se érezve benne a szerelem,
a kétség és a féltékenység már-már kirobbanó feszültségét. Eszébe se jutott, hogy a testvéri
szereteten kívül másféle érzést is kiválthat Aurelianóból, mígnem egy őszibarackkonzerv
kinyitásakor felsértette az ujját, Aureliano pedig ráborult, s olyan mohón és olyan áhítatosan
kezdte szívni a vérét, hogy libabőrös lett a háta. - Aureliano - nevetett fel nyugtalanul. - Aki ilyen gyanakvó, nem is lehet jó vámpír.
Aureliano erre nekivadult. Miközben árva csókokat égetett a sebesült kéz tenyerébe,
felnyitotta szívének legtitkosabb odvait, s egy végtelenül kígyózó cafatot húzott ki magából,
azt a szörnyű élősködőt, amelyet a kínszenvedés keltett ki benne. Bevallotta, hogyan szokott
éjféltájban felébredni, hogy fájdalmát és dühét belezokogja Amaranta Ursula fehérneműjébe,
amit száradni hagyott a fürdőben. Bevallotta, milyen izgatottan szokta kérlelni Nigromantát,
hogy hörögjön, mint egy macska, és zokogja a fülébe, hogy Gaston, Gaston, Gaston, és
milyen ravaszul szokta elcsenni Amaranta Ursula parfümösüvegeit, hogy újra érezhesse azt az
illatot a lányok nyakán, akiket a korgó gyomruk fektet az ágyba. E kirobbanás szenvedélyétől
megdöbbenve, Amaranta Ursula lassan behajtotta az ujjait, amelyek visszahúzódtak, mint egy