kapitány céduláját húzzák ki. - A balsors elől nincs menekvés - mondta a kapitány mélységes
keserűséggel. - Rongyembernek születtem, rongyemberként fogok elpusztulni. - Reggel ötkor
kisorsolta a kivégzőosztag embereit, felsorakoztatta őket az udvarban, és ezekkel a
jelentőségteljes szavakkal ébresztette fel az elítéltet:
- Gyerünk, Buendía - mondta. - Ütött az óránk.
- Aha, értem már - felelte az ezredes. - Azt álmodtam, hogy kifakadtak a keléseim.
Rebeca Buendía mindennap hajnali háromkor kelt, amióta megtudta, hogy Aurelianót
agyon fogják lőni. Benn maradt a sötét hálószobában, s az ablakrésen át leste a temető falát,
az ágyon ülve, amely remegett José Arcadio horkolásától. Egész héten át várt így, ugyanazzal
a titkos makacssággal, mint régen Pietro Crespi leveleire. - Nem itt lövik agyon - mondta José
Arcadio. - A kaszárnyában fogják agyonlőni éjfélkor, hogy senki ne tudja meg, kik voltak a
kivégzőosztagban, és ott helyben el is temetik. - Rebeca csak várt. - Olyan ostobák, hogy itt
fogják agyonlőni - mondta. Olyan biztos volt benne, hogy már látta magát, amint kinyitja az
ajtót, és búcsút int neki. - Nem eresztik ki az utcára hat begyulladt katonával, amikor tudják,
hogy a nép mindenre képes - hajtogatta José Arcadio. Rebeca, akire nem hatott a férje
logikája, egyre csak lesett ki az ablakon. - Meglátod, milyen ostobák - mondta.
Kedd reggel öt órakor José Arcadio már felhajtotta a kávéját, és szabadon engedte a
kutyákat, amikor Rebeca becsukta az ablakot, és az ágy támlájába kapaszkodott, hogy össze
ne essen. - Ott hozzák - sóhajtotta. - Milyen szép. - José Arcadio kinézett az ablakon, és
megpillantotta: Aureliano Buendía ezredes egész testében borzongott a derengő hajnalban, és
José Arcadio hajdani, levetett nadrágja volt rajta. Már ott állt háttal a falnak, csípőre tett
kézzel, mert a hónaljában duzzadó kelésektől nem bírta leereszteni a karját. - Most aztán
baszhatom - mormogta Aureliano Buendía ezredes. - Baszhatom az egészet: a végén jön ez a
hat tökéletlen, és lepuffant, és nem lehet tenni semmit. - Ezt ismételgette olyan dühvel, hogy
az már-már vallásos buzgalomnak tetszett, és Roque Carnicero kapitány meghatódott, mert
azt hitte, hogy imádkozik. Amikor az osztag puskái célba vették, dühe fanyar és kocsonyás
péppé sűrűsödött, amelytől elzsibbadt a nyelve, és lezárult a szeme. A hajnal alumíniumfénye
kihunyt, és Aureliano Buendía ezredes rövidnadrágos, szalagcsokros kisfiúként látta viszont
önmagát, és látta apját, amint egy sugárzó délutánon bevezeti a sátorba, és látta a jeget.
Amikor felhangzott a kiáltás, azt hitte, a végső vezényszót hallja. Hideglelős kíváncsisággal
nyitotta ki a szemét - úgy képzelte, a lövedékek fehéren izzó röppályájára -, de csak Roque
Carnicero kapitányt látta feltartott kezekkel, és José Arcadiót, amint ijesztő mordályával
szalad feléjük az út túlsó oldaláról, lövésre készen. - Ne lőjön - mondta a kapitány. - Magát a Gondviselés küldte.
Így kezdődött el az újabb háború. Roque Carnicero kapitány és hat embere Aureliano
Buendía ezredessel együtt útra kelt, hogy kiszabadítsa Victorio Medinát, a forradalmárok
tábornokát, akit Riohachában halálra ítéltek. Azt hitték, időt nyernek, ha azon az úton vágnak
át a sierrán, amelyet José Arcadio Buendía tett meg, mikor megalapította Macondót, de alig
egy hét múlva belátták, hogy lehetetlen vállalkozásba fogtak. Így aztán a sierra nyúlványain
húzódó veszélyes úton kellett menniük, s csupán annyi muníció állt a rendelkezésükre,
amennyi a kivégzőosztagnál volt. A falvak közelében ütöttek tábort, s egyikük kovácsolt
aranyhallal a kezében, fényes nappal álruhában bement a faluba, és felvette a kapcsolatot a
nyugalomba vonult liberálisokkal, akik aztán másnap reggel vadászatra indultak, és többé
soha nem tértek haza. Mire a sierra egyik nyúlványáról megpillantották Riohachát, Victorio
Medina ezredesen már végrehajtották az ítéletet. Aureliano Buendíát az emberei a karib-
tengeri partvidék forradalmi hadseregének főparancsnokává kiáltották ki, és tábornoki rangra
emelték. Aureliano Buendía ezredes vállalta a megbízatást, de visszautasította a rangot, és
magában megesküdött, hogy mindaddig nem is fogadja el, amíg meg nem döntik a
konzervatív kormányt. Három hónap leforgása alatt több mint ezer embert tudtak