utólag elmondta, hogy amikor férje a hálószobába ment, ő a fürdőszobába zárkózott, aztán
semmit sem hallott. Nehéz volt elhinni, de elfogadhatóbb magyarázat nem akadt, és senki sem
tudta elképzelni, hogy Rebeca mi okból ölte volna meg azt az embert, aki boldoggá tette. Ez
volt talán Macondóban az egyetlen rejtély, amelyre sohasem derült fény. Abban a pillanatban,
hogy José Arcadio becsukta a hálószoba ajtaját, pisztolydörrenés verte fel a házat. Vércsík
jelent meg az ajtó alatt, áthaladt a nappalin, kifolyt az utcára, egyenes vonalban végigfutott az
egyenetlen járdákon, leereszkedett a lépcsőkön, és felkapaszkodott a kőkorlátokon,
továbbfutott a Törökök utcáján, jobbra fordult egy utcasarkon, balra egy másikon, majd a
Buendía-házhoz érve derékszögben megtört, befolyt a csukott kapu alatt, áthaladt a
nagyszobán, szorosan a fal mellett, hogy be ne szennyezze a szőnyegeket, továbbment a
másik szobán, nagy ívben megkerülte az ebédlőasztalt, kijutott a begóniás tornácra,
észrevétlenül elsiklott Amaranta széke alatt, aki számtanórát adott Aureliano Josénak, áthatolt
a magtáron, és kibukkant a konyhában, ahol Ursula éppen harminchat tojást készült feltörni,
hogy a kenyértésztába tegye.
- Szeplőtelen Szűzanyám! - kiáltott fel Ursula.
Elindult a vércsík nyomán, hogy lássa, honnan ered: átment a magtáron, végigszaladt a
begóniás tornácon, ahol Aureliano José éneklő hangját hallotta: három meg három az hat, hat
meg három az kilenc; átsietett az ebédlőn és a szobákon, egyenes vonalban továbbhaladt az
utcán, aztán jobbra fordult, majd balra, míg a Törökök utcájába nem jutott; közben arról is
megfeledkezett, hogy konyhakötény és házipapucs van rajta; kiért a térre, belépett egy ház
kapuján, ahol még sohasem járt, belökte a hálószoba ajtaját, és majdnem megfulladt az égett
lőporszagtól: ott találta José Arcadiót, aki orra bukva hevert a padlón, lehúzott lábszárvédőjét
maga alá temetve, és meglátta, hogy honnan ered a vércsík, amely ekkor már megszűnt
szivárogni José Arcadio jobb füléből. Nem találtak sebet a testén, és nem sikerült
megállapítani, hogy merről érhette a golyó. A holttest átható lőporszagát sem tudták
megszüntetni. Előbb három vízben csutakolták szappannal, azután bedörzsölték sóval és
ecettel, majd hamuval és citrommal, végül lúgos hordóba rakták, és hat órán át áztatták. A
testére tetovált arabeszkek elszíntelenedtek a sok dörzsöléstől. Amikor ahhoz a kétségbeesett
megoldáshoz folyamodtak, hogy borssal, köménymaggal és babérlevéllel fűszerezve egy álló
napon át lassú tűzön forralják, már oszlani kezdett, úgyhogy sürgősen el kellett temetni. Két
méter harminc centiméter hosszú és egy méter tíz centiméter széles, különleges koporsóba
zárták légmentesen: a koporsót belülről vaslemezekkel bélelték, és acélcsavarok fogták össze,
de a szag még így is érződött azokon az utcákon, ahol a temetési menet elhaladt. Nicanor atya,
akinek duzzadt mája feszült, mint a dob, az ágyából áldotta meg. Noha az elkövetkező
hónapokban salakot, fűrészport és oltatlan meszet szórtak a sírra, majd téglával borították be,
a temető még hosszú éveken át lőporszagtól bűzlött, amíg a banántársaság mérnökei
betonpajzzsal be nem fedték. Ahogy elvitték a holttestet, Rebeca bezárta háza kapuját, és élve
eltemetkezett: elrejtőzött a megvetés vastag kérge alá, amelyet azután semmi földi kísértés
nem tudott feltörni. Egyetlenegyszer lépett ki az utcára, már nagyon öregen, óezüst színű
cipőben és apró virágos kalapban, amikor Macondóba érkezett a Bolygó Zsidó, olyan perzselő
hőséget hozva magával, hogy a madarak betörtek az ablakok szúnyoghálóin át, s a
hálószobákban adták ki párájukat. Életében pedig akkor látták utoljára, amikor egyetlen biztos
lövéssel leterített egy tolvajt, aki fel akarta törni a ház kapuját. Argénidét kivéve, aki a
szolgálója és bizalmasa volt, többé senkit sem engedett be magához. Egy időben az a hír járta,
hogy leveleket írogat a püspöknek, akit unokatestvérének tart, de arról senkinek sem volt
tudomása, hogy vajon kapott-e választ. A falu elfelejtette.
Aureliano Buendía ezredes a visszatérés diadala ellenére nem lelkesült fel a látszólagos
sikereken. A kormánycsapatok ellenállás nélkül visszavonultak, s ez a lakosság liberális
rétegében a győzelem illúzióját keltette, amiből helytelen lett volna kiábrándítani, de a
forradalmárok tudták, mi az igazság, és Aureliano Buendía ezredes tudta a legjobban. Bár e