Néhány hónappal Aureliano José visszatérése után termetes asszony jelent meg a házban:
jázminillat lengte körül, s egy öt év körüli fiúcskát hozott magával. Az asszony azt állította,
hogy a gyerek Aureliano Buendía ezredestől való, és azért hozta el, hogy Ursula
megkeresztelje. A névtelen gyermek származását senki sem vonta kétségbe; pontosan olyan
volt, mint az ezredes abban az időben, amikor jégnézőbe vitték. Az asszony elmesélte, hogy
nyitott szemmel született, olyan bíráló pillantást vetve a körülötte levőkre, mint egy felnőtt, s
ijesztő volt, ahogy rebbenéstelenül bámulta a tárgyakat. - Szakasztott apja - mondta Ursula. -
Csak az hiányzik, hogy a puszta nézésével megtáncoltassa a székeket. - A kisfiút
Aurelianónak keresztelték, s az anyja vezetéknevét kapta, mivel a törvény az apai vezetéknév
használatát mindaddig nem engedélyezte, amíg maga az apa is el nem ismeri az ivadékát.
Moncada ezredes lett a keresztapa. S bár Amaranta mindenáron azt szerette volna, ha a
gyermek nála marad, és ő nevelheti fel, az anya nem egyezett bele.
Ursula ekkor még nem tudta, hogy a hadvezérek hálószobájába úgy küldik be a fiatal
lányokat, ahogy a tyúkokat hajtják a tenyészkakasokhoz, de még ugyanabban az évben
tudomást szerzett róla; Aureliano Buendía ezredesnek további kilenc fia érkezett meg
hozzájuk, és valamennyien keresztelőre jöttek. A legnagyobbik, egy különös, sötét bőrű, zöld
szemű fiú, aki semmiben sem ütött az apai ágra, már tízéves is elmúlt. Jöttek kicsik, nagyok,
szőkék, barnák, de fiú volt mind, és olyan magány áradt valamennyiükből, hogy
származásukhoz nem férhetett kétség. Csak ketten váltak ki a sokaságból. Az egyik, aki
jócskán megnőtt a korához képest, nagy pusztítást vitt végbe a vázák és az étkészlet darabjai
közt, mintha a keze azzal a különös képességgel lett volna megáldva, hogy mindent
összetörjön, amihez hozzáér. A másik fiú szőke volt, a szeme szürkéskék, mint az anyjáé;
hosszú haja lányos fürtökben hullott a vállára. Olyan otthonosan lépett a házba, mintha
mindig is ott élt volna; egyenesen Ursula hálószobájába ment, és az egyik ládára mutatott: -
Add ide a felhúzható táncosnőt. - Ursula megdöbbent. Felnyitotta a ládát, kotorászni kezdett a
Melchiades idejéből ott maradt régi, poros kacatok közt, és - egy pár harisnyába göngyölve -
megtalálta a felhúzható táncosnőt, amelyet Pietro Crespi hozott annak idején, és amelyre
senki sem emlékezett. Nem egészen tizenkét év alatt sikerült megkeresztelni Aureliano nevére
és az anyák vezetéknevére minden fiút, akit az ezredes itt is, ott is elhintett a különböző
hadterületeken összesen tizenhetet. Ursula eleinte pénzzel tömte tele a zsebüket, Amaranta
pedig fel akarta nevelni őket. De később már csak egy-egy ajándékra szorítkoztak azonkívül,
hogy vállalták a keresztanyaságot. - Elég, ha megkereszteljük őket - mondta Ursula,
miközben az anyák nevét és címét, valamint a gyermekek születési helyét és idejét bejegyezte
egy kis könyvbe. - Aureliano majd megkapja a pontos kimutatást, hogy intézkedhessék, ha
megjött. - Egyszer ebéd közben, amikor Moncada tábornokkal e döbbenetes szaporulatról
beszélgetett, elmondta, mennyire szeretné, ha Aureliano Buendía ezredes egyszer hazajönne,
és valamennyi fiát odavenné a házba.
- Legyen nyugodt, komámasszony - mondta Moncada tábornok titokzatosan. - Hamarabb
itt lesz, mint hinné.
Moncada tábornok ekkor már tudott valamit, csak nem akarta ott éppen elárulni: Aureliano
Buendía ezredes útban van hazafelé, hogy egy minden addiginál hosszabb, szélsőségesebb és
véresebb felkelés élére álljon.
Ismét feszült lett a légkör, akár az első háború kitörése előtti hónapokban. A
kakasviadalokat, amelyeket maga a polgármester hívott életre, fel kellett függeszteni. Az
uralmat gyakorlatilag Aquiles Ricardo kapitány, a helyőrség parancsnoka vette át. A
liberálisok provokátornak tartották. Szörnyű dolgok várnak ránk - mondta Ursula Aureliano
Josénak. - Este hat után ne menj ki az utcára. - Hasztalan könyörgött, Aureliano Josét
ugyanúgy, mint hajdan Arcadiót, régen elvesztette. Mintha a hazatérés s a gondtalan élet
lehetősége benne is felébresztette volna nagybátyja, José Arcadio hajlandóságát a
paráznaságra és léhaságra. Amaranta iránti szenvedélye kihunyt, és nem maradtak utána