Kibámult az udvarra, mint szokta, amióta egyedül maradt, és megpillantotta a lucskos,
esőtől bánatos José Arcadio Buendíát, aki halála óta erősen megöregedett. - Orvul ölték meg -
tette hozzá Ursula -, és nem akadt egy irgalmas kéz, hogy lefogja a szemét. - Amikor
besötétedett, könnyein át fényes, narancsszínű korongokat látott, amelyek úgy suhantak át az
égen, mint egy elszálló lehelet, és arra gondolt, hogy ez a halál üzenete. Még ott zokogott a
gesztenyefa alatt az ura térdén, amikor az alvadt vértől megkeményedett köpenyébe burkolva
és a dühtől tágra meredt szemmel meghozták Aureliano Buendía ezredest.
Túl volt a veszélyen. Olyan szépen átszaladt rajta a golyó, hogy az orvos hátul húzta ki
belőle a jódos tampont, amit a mellén dugott be. - Életem főműve! - mondta büszkén. - Ez az
egyetlen pont, ahol úgy mehet keresztül a golyó, hogy egyik nemes szervet sem sérti meg. -
Miközben az irgalmas novíciák kesergő zsoltárokat énekeltek körülötte a lelke örök
nyugalmáért, Aureliano Buendía ezredes megbánta, hogy nem a szájában sütötte el a
pisztolyt, mint eredetileg akarta - pusztán azért, hogy csúfot űzzön Pilar Ternera jóslatából.
- Ha volna még hatalmam - mondta az orvosnak - , minden teketória nélkül főbe lövetném.
Nem azért, mert megmentette az életemet, hanem mert nevetségessé tett.
A kudarcot vallott halál néhány óra alatt visszaadta elvesztett tekintélyét. Ugyanazok, akik
azt híresztelték, hogy a háborút eladta egy színarany téglákból épült palotáért, öngyilkossági
kísérletében a becsület fényes bizonyítékát látták, és mártírkoszorút fontak a feje köré.
Később, amikor visszautasította az érdemrendet, amelyet a köztársasági elnök adományozott
neki, még legádázabb vetélytársai is elzarándokoltak hozzá, s kérték, hogy tagadja meg a
fegyverszüneti feltételeket, és indítson új háborút. A házat elárasztották az engesztelő
ajándékok. Aureliano Buendía ezredes, egy kissé későn bár, de felbuzdult régi
fegyvertársainak tömeges melléállásán, és nem tartotta lehetetlennek, hogy esetleg a
kedvükben járjon. Sőt az új háború gondolata időnként akkora lelkesedéssel töltötte el, hogy
Gerineldo Márquez ezredes szerint már csak valami ürügyre várt, és megindította volna.
Csakugyan adódott is ürügy, amikor a köztársasági elnök megtagadta a veterán harcosok
nyugdíját, liberálisokét és konzervatívokét egyaránt, amíg egy különbizottság felül nem
vizsgálja a kérvényeket, és a kongresszus jóvá nem hagyja a nyugdíjtörvényt. - Aljasság! -
mennydörögte Aureliano Buendía ezredes. - Végelgyengülésig várhatják a postát. - Ekkor kelt
fel először a hintaszékből, amit Ursula vett neki a lábadozás idejére, és a szobában fel-alá
járkálva lediktált egy fenyegető üzenetet a köztársasági elnöknek. A táviratban, amelyet
sohasem hoztak nyilvánosságra, azzal vádolta a kormányt, hogy máris megszegte a
neerlandiai egyezményt, és kijelentette, hogy amennyiben két héten belül nem ítélik meg a
nyugdíjakat, újabb háborút indít, ezúttal életre-halálra. Olyan jogos volt a követelése, hogy
még a konzervatív veteránok csatlakozására is lehetett számítani. De a kormánynak az volt az
egyetlen válasza, hogy a család biztonságára hivatkozva megerősítették a ház előtti őrséget, és
mindenfajta látogatást betiltottak. A többi veszedelmes főnök is hasonló elbánásban részesült
országszerte. Hála a jól időzített, drasztikus és hathatós akciónak, mire Aureliano Buendía
ezredes két hónappal a békekötés után teljesen lábra állt, legdühödtebb buzdítói már vagy
meghaltak, vagy száműzetésbe vonultak, vagy pedig egyszer s mindenkorra bekebelezte őket
a közigazgatás.
Aureliano Buendía ezredes decemberben hagyta el először a szobáját, és csak egy
pillantást kellett vetnie a tornácra, hogy többé ne gondoljon a háborúra. Időközben Ursula
ismét megfiatalította a házat, korához képest hihetetlen életerővel. - Most majd meglátják, ki
vagyok én - mondta, amikor megtudta, hogy életben marad a fia. - Kereshetnek még egy ilyen
szép és vendégszerető házat, mint ez a bolondokháza! - Festetett, takaríttatott, kicserélte a
bútorokat, rendbe hozta és új virágokkal ültette be a kertet, s az összes ajtót és ablakot kitárta,
hogy a nyári verőfény átjárja a hálószobákat. Véget vetett a sokszoros, állandó gyásznak, s
maga is fiatalos ruhákkal cserélte fel régi, szigorú öltözetét. A gépzongora hangja újra
felvidította a házat. Amarantának a zene hallatán eszébe jutott Pietro Crespi, az alkonyi