Gabriel García Márquez - Száz év magány

győzelmének kiáltotta ki. Aggályosan elszámolt a testvérével, aztán mindjárt elmerült ismét a
kakastenyésztés örömeiben. A szerencsétlen vállalkozásból csupán az az újító fuvallat maradt
meg, amelyet a matrónák hoztak Franciaországból: csodás szakértelmük megváltoztatta a
szerelem hagyományos módszereit, a társadalmi jólét iránti érzékük pedig tönkretette
Catarino elavult kocsmáját, és az utcát japán lampionok és mélabús kintornák bazárává
alakította át. Ők kezdeményezték azt a véres karnevált is, amely három napon át önkívületben
tartotta Macondót, s amelynek csak egy tartós következménye volt: alkalmat adott Második
Aurelianónak, hogy megismerkedjék Fernanda del Carpióval.
A szép Remediost választották meg királynőnek. Ursula, aki reszketett dédunokájának
nyugtalanító szépsége miatt, nem tudta megakadályozni. Mindaddig sikerült elérnie, hogy a
szép Remedios ki se mozduljon otthonról, csak ha Amarantával a templomba ment, de
ilyenkor fekete mantillával kellett eltakarnia az arcát. Az Istentől leginkább elrugaszkodott
férfiak, akik csak Catarino feketemiséin öltöttek papi álcát, pusztán azért jártak templomba,
hogy legalább egy pillanatra láthassák a szép Remedios arcát, akinek legendás szépségét
döbbenten és szenvedélyesen emlegette az egész lápvidék. Sokáig kellett várniuk, amíg
megláthatták, és jobban jártak volna, ha mindörökké hoppon maradnak, mert a legtöbben soha
nem nyerték vissza álmuk békességét. Hogy mégsem maradtak hoppon, egy idegen férfinak
köszönhették, aki örökre elvesztette lelki nyugalmát, mindinkább lehúzta a nyomor és a züllés
hínára, és néhány évvel később szétmorzsolta egy éjszakai vonat, amely alva találta a síneken.
Már a legelején, amikor zöld kordbársony ruhában és hímzett mellényben a templomba lépett,
mindenki tudta, hogy nagyon messziről jött, talán valami távoli, külföldi városból, és a szép
Remedios bűvös varázsa vonzotta ide. Olyan szép ember volt, olyan legényes, de mégis
higgadt, és olyan magabiztos tartású, hogy Pietro Crespi koraszülöttnek látszott volna
mellette: sok nő keserű mosollyal összesúgott, hogy ő az, aki igazán méltó a mantillára.
Senkivel sem elegyedett szóba. Vasárnap reggelenként bukkant fel, mint egy mesebeli herceg,
ezüstkengyeles, bársonytakarós lován, és mise után eltávozott Macondóból.
Erő sugárzott belőle; mihelyt először meglátták a templomban, mindenki tudta, hogy közte
és a szép Remedios közt néma és feszült párbaj kezdődött, titkos egyezség köti össze őket,
visszavonhatatlan kihívás, amely még a szerelemben sem teljesülhet be, csak a halálban. A
hatodik vasárnapon a lovag egy sárga rózsával jelent meg a templomban. Állva hallgatta
végig a misét, mint szokta, majd a kifelé igyekvő szép Remedios elé állt, és odanyújtotta neki
a rózsát. A szép Remedios természetesen fogadta, mintha nem érte volna váratlanul a hódolat,
s ekkor felfedte egy pillanatra az arcát, és egy mosollyal mondott köszönetet. Ennyi volt az
egész. De nemcsak a lovag, hanem az összes többi férfi számára is, akiknek kiváltságul jutott
ez a végzetes élmény, a pillanat örökkévaló maradt.
A lovag ettől kezdve zenekart állíttatott a szép Remedios ablaka alá, s olykor virradatig
húzták. Csak Második Aureliano érzett iránta szívből fakadó részvétet, és próbálta megingatni
állhatatosságában. - Kár az időt vesztegetni - mondta egy éjszaka. - Ebben a házban olyan nők
élnek, hogy rosszabbak az öszvérkancáknál. - Felajánlotta a barátságát, pezsgőfürdőre
invitálta, s igyekezett megértetni vele, hogy családjában a nőknek kovakőből vannak a
belsőségeik, de nem sikerült kizökkentenie a makacsságából. Aureliano Buendía ezredes, akit
a véget nem érő éjjeli zenék kihoztak a sodrából, azzal fenyegette meg, hogy pisztollyal fogja
kigyógyítani. De az idegent semmi sem tántoríthatta el, csak az önnön siralmas, kétségbeesett
állapota. A makulátlan eleganciát felváltották a hitvány rongyok. Azt beszélték róla, hogy
hatalmat és vagyont hagyott távoli szülőhazájában, de valójában sohasem derült ki a
származása. Kötekedő kocsmatöltelék lett belőle, és reggelenként a saját piszkában ébredt
Catarinónál. Tragédiájában az volt a legszomorúbb, hogy a szép Remedios még akkor sem
figyelt fel rá, amikor hercegi öltözetében jelent meg a templomban. Elfogadta a sárga rózsát,
de nem gondolt semmi rosszra, legfeljebb mulattatta a szokatlan gesztus, és azért emelte fel a
mentilláját, hogy jobban lássa a férfi arcát, nem a magáét akarta megmutatni.