2025.MÁRCIUS 16.
A DEMOKRÁCIA IGAZI HORDOZÓJA A NÉP, NEM PEDIG AZ UTCAI TÖMEG
https://vilaghelyzete.substack.com/p/a-demokracia-igazi-hordozoja-a-nep
"A demokrácia csak a lelkileg művelt és
fegyelmezett emberek között működik jól.
A demokrácia igazi hordozója a nép, nem pedig az
utcai tömeg. A nép saját erejéből él és
cselekszik, míg a tömeget kívülről mozgatják.
A nép maga határozza meg a sorsát, a tömeg oda
mozdul ahová az ösztöne vagy az ügyes emberek
hajtják.”
A múlt században, a trianoni tragédia után írta le ezeket a sorokat Márton Áron erdélyi
római katolikus püspök azzal a céllal, hogy tartsa a lelket az erdélyi magyarságban.
Valahogy mégis újra aktuálisak a gondolatai. Hiszen sorsunk,
nemzeti létünk alapvető kérdéseivel kell ismét szembenéznünk.
Az ember napi szinten érzi és személy szerint én is azt tapasztalom, hogy van egy
nemzet, a magyar nép, melynek szíve oly sok ügyben egyszerre dobban és ezzel
párhuzamosan létezik valamiféle "tömeg", egyfajta entitás, mely nem ért, nem érez
semmit ebből, sőt kigúnyol, támad minden értéket, kinevet minden eredményt.
A tömeg hömpölyög és terelhető, amerre éppen a szél fújja vagy éppen pásztorai
hajtják - ma ezt mondja, holnap pedig azt!
Míg a nemzet és a nép stabilan áll, de mégis a tömeg olyan erővel bír, hogy néha félő,
hogy elsodorja!
Hogy a nemzet, a nép vagy egy tömeg győz végül, ez a legnagyobb sorskérdés, amire
mindig csak utólag derül ki a válasz, ami lehet dicső és pozitív, vagy lesújtóan
pusztító és negatív egyaránt.
Rajtunk múlik, hogy melyikhez tartozunk. Rajtunk múlik, hogy szilárdan állunk vagy
sodródunk. Ez az erény napjainkban minden egyes nap próbára van
téve. (VilagHelyzete saját vélemény)