Elképzelése szerint „biztosító erőként” brit és francia csapatok állomásozhatnának
Nyugat-Ukrajnában. Köztük és az orosz erők között lehetnek "ukrán erők és egy
ütközőzóna".
A különmegbízott ugyanakkor úgy véli, hogy az angol-francia erők jelenléte a Dnyepertől
nyugatra „nem lesz provokatív Moszkva számára”.
Kellogg azt is megjegyezte, hogy
egy hozzávetőleg 30 km-es demilitarizált övezetet
lehetne kialakítani a meglévő "keleti ellenőrzési
vonalak mentén".
Általánosságban elmondható, hogy a Kellogg-terv Ukrajna részéről területi engedményeket
von maga után. Trump képviselője arra is felszólította az európai vezetőket, hogy ne
számítsanak amerikai támogatásra.
Kellogg később azzal vádolta a Timest, hogy elferdítette az Ukrajna felosztásáról szóló
szavakat.
“Beszéltem a fegyverszünet utáni stabilitást
biztosító erőkről, amelyek Ukrajna szuverenitását
támogatják. A szekció tárgyalásaiban a szövetséges
erők felelősségi területeire vagy zónáira
gondoltam (kivéve az amerikai erőket). Nem Ukrajna
felosztására gondoltam.” - írta X Kellogg a közösségi médiában.
Fordította és szerkesztette: A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója