VilagHelyzete Könyvújság - 2025.Tavaszi Tripla Szám - 870 oldalon

(VilagHelyzete) #1

● Szerencsére sikerült a közbeszédbe, a médiába, főáramú gondolkodásba eljuttatni az
információk egy részét, amit már vezető elemzők, politikusok, újságírók, újonnan létrejött
geopolitikai csatornák is ki mernek mondani..., sőt néha maga a kormányzati politika is
hangoztatja azokat, amiket évekkel ezelőtt leírtam és amiért csípőből dobták rám az
"összeesküvés-elmélet" bélyeget az érv nélküliek.


Amiket ma már mindenki természetesnek vél és úgy hangoztat, mintha ezeket
mindig is tudtuk volna, nos éppen ezen összefüggések leírása miatt mindent megtettek az
évek során, hogy engem likvidáljanak, mindenféle lejárató listákra tegyenek főáramú
propagandalapok vagy eltöröljenek globalista ügynökök.


Ezért is köszönöm nektek a megerősítést és bizalmat, amit sok tízezren ki is
nyilvánítottatok az évek során üzenetben!


Számos veszteség ellenére, ami az alternatív tájékoztatást érte, az igazságot eltiporni nem
lehet, sem pedig az elhivatottságot és lelkesedést megtörni.


Minden erkölcsi, szellemi, spirituális és fizikai támogatást köszönök azoknak, akik fontosnak
érzik ezt a tevékenységemet és igyekszem meghálálni a jövőben is!


Azt látom, hogy minden eddiginél nagyobb szükség van a
TUDATOS tájékozódásra, a józan észre, a szabadságot, a magyar
nemzetet, az igazságot minden manipulációval és megtévesztéssel
szemben védeni akaró elkötelezett emberekre.

Tényleg igaz a mondás: a tegnap összeesküvés-elmélete immáron
a holnap valósága.

Néhány hónap is elég volt, hogy beigazolódjon számomra a kezdetek óta hirdetett mottó:

Free download pdf