Hozzátették:
„Nem engedjük meg, hogy Damaszkusztól délre
erőket küldjenek és hogy bármilyen fenyegetés érje
a drúz közösséget”.
A SANA szíriai állami hírügynökség csütörtökön arról számolt be, hogy a biztonsági erők
bevetését követően helyreállt a rend Szahnajában.
A szíriai külügyminisztérium elítélte az általa „a
helyzet nemzetközivé tételére irányuló
kísérleteket” és fogadkozott, hogy megvédi a drúz
lakosságot.
Nemzetközi reakciók és következmények
Az ENSZ különmegbízottja, Geir O. Pedersen elítélte az izraeli légicsapásokat, amelyek
szerinte megsértik Szíria szuverenitását és a nemzetközi jogot.
- A drúzok egyébként az iszlám egyik ágát követő kisebbségi vallási csoport, amely
Szíria lakosságának mintegy 3%-át teszi ki. Egyes dél-szíriai drúzok állítólag
izraeli védelmet kértek, a „kisebbik rossznak” nevezve azt.
Az IDF nem sokkal Aszad decemberi bukása után megszállta Délnyugat-Szíriát, és
elfoglalt több várost a Golán-fennsíkon túl, köztük Quneitrát.
A teljes cikket fordította és szerkesztette és információkkal kiegészítette:
A VilagHelyzete alapító szerkesztő újságírója