Step hen ben volt va la mi va rázs la tos. Egyet len apró moz du-
lat tal éle tet le helt a be szél ge té sünk be. Olyan erő tér vet te kö rül,
és olyan ka riz mát su gár zott, ami lyet rit kán lát tam. Szé les mo so-
lya és ki fe jező, egy szer re me leg és já té kos arca még a ro bot-
hang ját is sze mé lyes sé tet te, és egy re mé lyebb re von zott a koz-
mi kus tit kok ba, ame lye ken töp ren gett.
A del phoi jós dá hoz ha son ló an ő is el sa já tí tot ta an nak a mű-
vé sze tét, hogy né hány szó val sok min dent el mond jon. Az ered-
mény nem csak egy, a zi ká val kap cso la tos egye dül ál ló gon dol-
ko dás- és be széd mód lett, ha nem ahogy később le írom, egy tel-
je sen új zi ka is. De ez a tö mör ség azt is je len tet te, hogy még
egy ap rócs ka hiba, mond juk, egyet len hi ány zó szó – pél dá ul a
„nem” – fruszt rá ci ót és za vart okoz ha tott, mint ahogy az gyak-
ran meg is tör tént. Az nap dél után azon ban nem bán tam, hogy
össze za va rod tam, sőt há lás vol tam, hogy amíg Step hen az Equ a-
li zer rel baj ló dott, ne kem volt időm át gon dol ni a vá la sza i mat.
Tud tam, hogy ami kor Step hen azt mond ta, hogy az uni ver-
zum ter ve zett nek tű nik, arra a rend kí vü li meg gye lés re utalt,
mi sze rint az uni ver zum a vi ha ros szü le té sét kö vetően fel tűnően
al kal mas nak bi zo nyult az élet fenn tar tá sá hoz – még ha en nek
meg je le né sé re több mil li árd évet is kel lett vár ni. Ez az al kal mas-
ság, így vagy úgy, év szá za do kon át nyug ta la ní tot ta a gon dol ko-
dó kat, mert úgy érez ték, hogy ez je lentős prob lé ma. Szin te
olyan, mint ha az élet és a koz mosz ke let ke zé se össze függ ne egy-
más sal, mint ha a koz mosz mind vé gig tud ta vol na, hogy egy na-
pon ott hont ad majd ne künk. Mi hez kezd jünk a szán dé kos ság
eme ti tok za tos meg je le né sé vel? Ez az egyik leg fon to sabb kér dés,