látunk, és azoknak a bolygókban a testvérei, melyek a mi
naprendszerünket is alkotják. Csillagokból lettünk, és bennük is
végezzük egykor mindannyian. (Optimista vagyok, és feltételezem,
lesz akkor még emberiség!)
Egy hatalmas család kicsi tagjai vagyunk. Sok milliárd csillag és bolygó
közül csak egy, de mint mindegyikük, pótolhatatlan. Meg kell
ismernünk ezt a világot, azaz a családunkat, hogy önmagunkat is
megismerhessük, és hogy majd, egykoron, kinyújthassuk kezünket, és
bátran léphessünk a csillagok útjára, megismerve más életformákat,
civilizációkat, új korlátokat törjünk át a tudomány, és a fejlődés útján.
(Itt jöhetne, mondjuk valami Star Trek főcímdal, és Leonard Nimoy
lenne a narrátor, aki elmondaná – de sajnos Spock már nem
mondhatja el, sok más számomra kedves ember mellett már
visszatért a csillagok közé...)
Gyermekcipőben járunk, és első lépéseink még bizonytalanok, de
már jó irányba tartunk. (Mondjuk az is igaz, hogy az alagút végi
fényről még nem tudni, hogy napfény, avagy a szemből jövő vonat.)
Egyre kevesebb az akadály a tudomány haladása előtt, és hogy
egyszer fel is nőjünk a világegyetemhez, mely szülőanyánk.