Végszó
riási utat tettünk meg azóta, hogy az ősember minden általa
nem is mert természeti jelenségnek felsőbb, isteni erőnek
tulajdonítottak, a mai napiig, mikorra a tudomány már minden
jelenséget meg tud magyarázni tudományos elméletekkel,
kísérletekkel, illetve előrejelzéseket adva meg is jósolja azok
bekövetkezését. Az isteni, felsőbbrendű lényektől való félelemre
vallások épültek, melyek meghatározók lettek a történelem
menetére, háborúkat robbantottak ki a hitre, illetve a hitetlenségre
alapozva, és az egyház (elsősorban a katolikus, de ne feledkezzünk
meg az Amon-papságról sem) hatalmas vagyonra és befolyásra tett
szert, és ahol, amíg tudta, akadályozta a tudomány fejlődését, mely
lépésről-lépésre lerántotta a leplet az egyház visszásságai, hazugságai
fölül.
Sorban dőltek meg tanaik a Földről, és a világmindenségről, a
teremtésről. Miután kiderült, a Föld nem lapos, nem a világ közepe,
és nem hogy nem az egyetlen bolygó, de csillagunk, a Nap sem az
egyetlen nap, de még csak nem is az egyetlen naprendszer, melyben
bolygók keringenek csillagjuk körül, és végül galaxisunk sem az
egyetlen, de százmilliárdnyi testvérével létezik az Univerzumban. De
hogy tovább menjünk, annak statikussága is megdőlt, a Világegyetem
tágul, ami óhatatlanul magában hordozza a tényt: egyszer el kellett
kezdenie tágulni, azaz meg kellett születnie. Ez pedig nem teremtés,
mert abban az esetben nem kellene, szabadna változnia, alakulnia
Univerzumunknak, csak olyan lenne, amilyennek az első pillanatban
megteremtette az Alkotó.
Azonban nem csak hogy változik, de szigorú szabályrendszer,
törvények alapján változik. Egy, a történelmi egyházak által
megalkotott Istennek nem lenne szüksége törvényekre,
szabályosságra, mert a kérdésekre, hogy mi miért van úgy, ahogy,
csupán az lehetne a magyarázat, hogy mert Isten ilyennek
teremtette. Nem kellett volna több milliárd év, fejlődés, az élet