Nagyvilág 1966-2

HÁROM SVÁJCI NÉMET ELBESZÉLŐ 813

szobrot figyeli, a bólogatva tipegő galambokat, utánanéz egy nesztelenül tovasuhanó

autóbusznak. Krebshez fordul:

— Pénzt? Ha muszáj... De mondd, elfogadsz külföldit is?

Krebs egy rongy után nyúl; tempósan fényesíti a söntés lemezét.

— Attól függ. Nemrég pénztár-záráskor találtam egy török fontot. Hát ez meg

hogy kerül ide? Hisz nem volt török vendégem. Délután járt itt egy tálján, de az

négyszáz lírával fizetett. Hm ... biztosan a nagy forgalomban rámsózta a török pe­

tákját.

— Pech — mondja Wenzel. — De ha nekem egy százdolláros bankóm volna?

Krebs abbahagyja a fényesítést.

— Mid volna?

— Jól hallod. Százdolláros.

— Ö, te átok! — nevet Krebs. — így felvágni! — A presszógéphez megy, levesz

a polcról egy csészét, csurig tölti, visszatér, aljat csúsztat a csésze alá, s odarakja

a pultra Wenzel elé. — Forró. Vigyázz, még megégeted azt a hazudós szádat.

Wenzel játékosan ide-odataszigálja a cukortartót; kivesz egy kanalat, kocogtatja

a csészét.

— És, ha rámmosolygott volna a szerencse? Ha zsebembe kéredzkedett volna egy

zöldhasú? Ehhez mit szólnál?

Krebs hallgat. Mustrálja Wenzelt.

— Nos? — firtatja Wenzel.

Krebs még egyre hallgat, de Wenzel érzi, hogy a butikos gondosan mérlegeli, mit

válaszoljon.

— Tegyük fel — mondja végül —, tegyük fel, hogy száz dollár van a zsebed­

ben ... Én nem tudnám felváltani. Száz dollár még nekem is sok. Egy halom pénz.

Frankban körülbelül négyszer annyi.

— Akkor hát el kéne mennem a bankba.

Krebs bólint.

— Azt kéne megpróbálni...

— Megpróbálni — vág a szavába Wenzel. — Hogyhogy megpróbálni?

Krebs elmosolyodik. Fintorgatja húsos orrát, kivillantja arany koronáját, megva­

karja fületövét.

— Néztél te mostanában tükörbe, Wenzel?

Nem, Wenzel nem nézett mostanában tükörbe. Minek? Ismeri az arcát.

— Egyáltalán nem olyan egyszerű beváltani egy százdollárost — mondja Krebs. —

Lehet, hogy a bankban alaposabban szemügyre vesznek. „Hogy? Hogy is van?” kérdi

majd a tisztviselő. Talán még szöget is üt a fejébe, hogy került száz dollár egy csa­

vargóhoz. És ha egyszer gyanút fog, esetleg értesíti a rendőrséget...

Wenzel megfeledkezett a kávéról; most gyorsan kortyolni kell egyet. Krebsnek

teljesen igaza van. Ezzel a külsővee...! Ruhája egyben a pizsamája, ünneplője és

munkazubbonya is.

— Na, jó — mondja Wenzel. — Ügyis csak vicc volt az egész ...

Krebs még egyre mosolyog.

— Hét kávéval jövök.

— Csak hattal — mondja Krebs. — A hetedik grátisz volt.

— Megkapod a pénzed. Holnap vagy holnapután kifizetem.

— Persze — mondja Krebs. — Nem kell sietned vele.

Wenzel sarkon fordul. Átvágna a téren. Hova, hova? Mindegy, valahova! Egy­

szerre kegyetlenül összetörtnek érzi magát.

— Te, Wenzel — kiált utána Krebs. — Mióta iszod te a kávét cukorral?

Wenzel visszamegy a pulthoz.

— Cukorral? Hogy? Cukorral ittam?

— Add ide a pénzt — mondja halkan Krebs. — Add ide, beváltom neked. Gyere

vissza öt körül. Akkor alig van forgalom.

— Jó — adja meg magát Wenzel, de amikor öt körül visszatér, szinte megállás