AUGUSZTUS 827
— Itt nem is mondom, hogy nincs igazad, hanem majd meglátod, milyen
odafönn. Cigaretta helyett szopogass el egy cukorkát, nyisd ki a zacskót, amit
a kishúgomnak vettél. — A nő azonban nem fogadta el a javaslatot.
Befutottak egy városkába, ahol épp abban a percben ért véget a nagymise,
az asszonyok fátylukat hajtogatva özönlöttek kifelé. A busz megállt egy pil
lanatra, míg kivetette magából a postazsákot, aztán ráfordult egy kis hídra,
és nekivágott a kapaszkodónak.
Az erőlködő motor zajában Toni csaknem kiáltva kérdezte a sofőrt:
— Hát a bátyám?
— Nem mutatkozik az sohase benn a faluban. Az asszonyt, a sógornődet
szoktuk látni vasárnap reggelente.
Toni a sógornőjére gondolt: mindig tisztelte őt, s most elképzelte, hogyan
telik a vasárnapja. — Misét hallgat, megveszi a sót, a karbidot, aztán tudako
zódik a tojás- meg a sajt-árak felől, azzal már véget is ért számára az ünnep.
A nő szavai riasztották föl.
— Mit mondtál?
— Hogy vizet kívánok.— Tíz perc múlva ihatsz.
— Nem, nem inni, hanem hogy belevessem magam. Szeretném, ha a Po
partján volnánk, mint múlt vasárnap.
— Ide hallgass — mondta a férfi kicsit fáradtan. — Előbb vagy utóbb
mindenképp el kellett jönnöd erre az útra. Az embered falujába. Nem igaz’?
A nő halványan elmosolyodott, majd ritmikusan föl-fölemelkedett két-
szer-háromszor, hogy kiszabadítsa az üléshez tapadt szoknyáját. Toni figyelme
sen nézegette fészkelődése közben, s utóbb megjegyezte, hogy éppen meg
felelő módon öltözött.
— Én inkább úgy mondanám, hogy te öltöztettél.
Ez igaz volt: előző este a lelkére kötötte, hogy roppant egyszerűen öltöz
zék és igen takarékosan bánjon a rúzzsal, ne hagyja el egészen, mert az másik
véglet volna, és ne aggassa magára valamennyi aranyholmiját. így aztán a
szája olyan volt ma, akár egy kislányé, egész lényét felfrissítő virágmintás
ruhát viselt, s csuklóján két hajszálvékony aranykarikát.
— Mindent a kedvező benyomásért... — hanem a férfi dühös fintora
beléfojtotta a szót. — Mi az? — s mikor Toni a sofőr felé bökött a fejével: —
De hisz' nem úgy beszéltem, hogy meghallhassa!
— Pssszt! Most is túl hangosan beszélsz. Két dolgot mindmáig megtar
tottál odabentről. Túl sokat cigarettázol, és mindig úgy beszélsz, hogy min
denki hallja.
A nő lehajtotta fejét, de olyanképpen, mintha a nyaka hirtelen vékony
szállá zsugorodott volna.
— Megérkeztünk! — rikkantotta a sofőr, mire Toni: — Tudom, hogy meg
érkeztünk.
— A kisasszonynak mondtam.
Míg lesegítette a buszról, súgva megkérdezte, elmúlt-e már a rosszkedve.
— Hát a tied?— Annak lennie se kellett volna. Ronda alak vagyok, hogy mindig újból
fölhánytorgatom neked, igazán pocsék dolog tőlem.
— Pedig igenis jó, hogy csinálod. Próbára teszel. Ha nem szeretnélek a
nagyonnál is jobban, nem tűrném ilyen jámborul minden alkalommal.