AUGUSZTUS 831
be a fenyők közé, megállt mindjárt ott, ahol a lejtő miatt már nem láthatták az
útról, és lefektette az ő földjére, melyet még a tobozoktól sem tisztított meg.Árnyékban nem volt hiány, utána mégis csurgóit róluk a veríték, meg
meggörbítették felsőtestüket, hogy egy-egy szellőfuvalom érje; a nő még azért
is, hogy enyhítsen a hátfájásán, mert több ponton erősen megnyomták a fenyő
tobozok. Érdeklődött, miféle állatok tesznek úgy, hogy zzz-zzz?
— A tücskök, hát te még a tücsköt se ismered?
Mire föltápászkodtak és rendbeszedték magukat, csaknem négy óra lett,
s Toni megjegyezte, attól tart, hogy senkit sem találnak már otthon, mind el
mentek litániára. A nő sokért nem adta volna, ha nem kell kimozdulnia abból
a kis erdőből, de mégiscsak kénytelen volt nekiindulni, s néhány lépés után
megkérdezte, hogyan helyezkednek majd el éjszakára.— Te együtt alszol a sógornőmmel meg a kislánnyal.
A nő bosszúsan felkiáltott.— A szállodáig aligha jutnál el.
— No és te?— Én a szénapadláson alszom.
— Megőrültél? A szénapadláson?
— De még mennyire! Élvezni fogom, hogy annyi idő után megint a széna
közt alszom egyszer-.
Tíz perc múlva megpillantottak egy települést, melyet a nő bájosnak talált
jórészt frissen meszelt falaival és tűhegynyi harangtornyával. Kérdezés nélkül
menten a fejébe vette, hogy Toniék háza is azok között, van, épp ezért elszo
morodott az érintéstől, amellyel Toni egy aranyeső-szegélyezte ösvényre irá
nyította: az ösvény szürke völgytorok mélye felé ereszkedett nyílegyenesen, egy
katlanba, amely még a tavasz mosolyt fakasztó derűjével is dacolhatott.Az első kanyarodónál megálltak, s íme, már ott is a ház, az ösvényhez
csatlakozó rét kellős közepén.
Alacsony volt és kajla, mintha tetejére iszonyatos csapást mértek volna,
s utána nem egyenesedett ki többé; éppoly szürke, mint a völgy sziklái, majd
mindegyik ablaka hasadt keretű, vakon meredezik szélszaggatta fatábláival, s
a szintén korhadó erkély fáját petróleumos kannák bádoglemezével toldozták
meg; a tornác félig összeomlott, a törmeléket egy vadfügefa törzse körül rakták
halomba; a ház egyedüli derűs pontja a frissen felújított tetőrész volt, de még
az is szánalmat keltett, akár egy vén boszorka hajába tűzött szegfű.A nő csak tátogott a megdöbbenéstől, olyannyira, hogy ki sem tudta mon
dani, amit akart: — Ó Toni, Toni, hogy is születhettél ebben a házban?
A férfi azonban megértette így is. — Nem akarod tán azt mondani, hogy
a Pó-menti barokkok jobbak? — Majd később: — A dédapám építette, úgy,
ahogy akkor csinálták az ilyesmit. — Felnézett a szénapadlásra, látta, hogy alig
fér bele a sok takarmány, s mintegy sajátmagának, azt dünnyögte: — Füvet
aratsz — szarban maradsz.
Ott álltak a tisztára sepert udvar közepén. A nő Toni karját fogta, szokás
ból, bemutatkozásképp és félelmében. A ház néma volt, nem hallatszott semmi
zaj, , csak a ház fölé boruló diófa lombja közt neszezett a szél. A nő az ajtót
bámulta, s mellette a kis ablak piros-fehér kockás függönyét.
Toni a bátyja után kiáltott. Már-már újból szólította, mikor odabentről
székcsikorgás hallatszott. Lassan nyílt az ajtó, és lassan kilépett a gazda.