A PUSKAROPOGÁS NAPJAJúnius végén Pietro Gallesio átadta a szót duplacsövű flintájának. A kony
hában megölte bátyját, az udvaron lepuffantotta a lövés zajára odafutó unoka-
öccsét, sógornője is rajta volt a listán, azt azonban egy ablak rácsa mögött
pillantotta meg karonülő legkisebb lányával együtt, erre aztán őt nem vette
célba, hanem már száguldott is lefelé, a gorzegnói plébánia iránt. A plébános
épp visszatérőben volt egy Bormidán túli haldokló mellől, s Gallesio ott lőtte
agyon az úton, a halántékára irányzott egyetlen golyóval. Az abesszin háború
előtti idők legnagyobb eseménye volt ez.
Pietro Gallesio vérfürdőjének másnapja közönséges szünidei nap volt szá
momra San Benedettóban, melyet mindössze egy domb választ el a falutól,
ahol Gallesio született, élt és gyilkolt. Az esetről előző este tíz óra felé értesül
tem, már odafönn a padlásszobámban, fülemet rászorítván egy padlóhasadékra
pontosan a konyha fölött, ahol nagynéném, mostoha-nagybátyám és a postával
szomszédos házban lakók beszélgettek, hol fojtott, hol meg harsogó hangon.
Öszerintük ezen az éjszakán aligha fogunk aludni, olyan lármát csapnak majd
az Álba és Ceva felől Gorzegnóba tartó, csendőrökkel megrakott gépkocsik;
beszélték, hogy a cravanzanai őrmester telefonon jelentette fölöttes parancs
nokságának, hogy Gallesio ellen nem kevesebb, mint száz emberre van szükség.
Én azonban ugyanúgy aludtam, mint minden éjjel és a szokásosnál később
ébredtem, s ahogy kiléptem a napfénybe, meglepetten láttam mostoha-bácsi-
kámat, hátát a falnak vetve ült a fatönkön, és máris a bagót rágta. Rögtön
megkérdeztem, hogy lehet ez, ő meg ráfelelte, hogy a néni marasztotta erővel
otthon, attól való féltében, hogy a bujkáló Gallesio a Gerbazzo erdeiben kóbo
rol, és ő gyanútlanul kiegyenesedve egyszercsak ott találja majd az orra előtt,
a nekiszegzett puskával. — Márpedig — tette hozzá — én Gallesiótól nem félek
egy csöppet se.
Bámultam őt. — Ki mernél állni Gallesio ellen?— Nem állnék én ki Gallesio ellen. Ügy értem, biztos vagyok benne, hogy
nekem meg a magamfajta többi szegény ördögnek Gallesio a hajaszálát sem
görbítené meg.
— Te ismered ezt a Gallesiót?
— Egyszer láttam, a cravanzanai vásárban.Jól megnéztem a szemét, azt a szemet, amely egykor magába itta Gallesio
alakját, de mind a ketten tüstént föl is kaptuk a fejünket, mert Gorzegno felett
úgy elkezdett csattogni az ég, mint a szélroham-verdeste kifeszített lepedő.
— A csendőrök — szökött talpra a bácsikám. — A csendőrök, most kezdik
a lövöldözést. Kiugrasztották a búvóhelyéről. Ki tudja, merre, a Bormida melyik
pontján lehet. — Ott állt szálegyenesen, atlétái és egyszersmind esetlen terme
tével, a szeme se rebbent már, szája sarkát megfestette a dohány.A templom mögül kibukkant Placido 501-ese, és üresjáratban gurult még
néhány métert. Három, négy, öt falubeli rohanta meg és préselődött bele.
Placido meg szitkozódott, hogy ügyeljenek jobban, és ne törjék szét a kocsiját,
erre a különleges gorzegnói útra amúgyis olyan tarifát állapított meg, hogy jó,
ha a benzinköltség kikerül belőle.Az autó, még mindig motor nélkül, megindult, majd pontosan előttünk le
fékezett. Placido kidugta a fejét és azt mondta: — Fresia, maga még befér.
Gorzegnóba megyünk, megnézzük Gallesio csatáját a csendőrökkel. Két líráért
elviszem és visszaszállítom.