Nagyvilág 1966-2

TEUeíF^ONKÖNYV-TÖR'TÉNET 849

ségek regiszterén. De nemsokára feladtam, reménytelen próbálkozás volt: olyankor

bukkanunk legkevésbé emberi sorsok nyomára, amikor épp a nyomokat szeretnénk

utánozni. Mintha homokban kézzel akartam volna lábnyomot mintázni. Valahogy én

is mindig a jó öreg gazda nélkül készítettem a számlát, s ő homlokát ráncolva, szót­

lanul pillantott a papírra vállam fölött, csontos ujja nyomban a pontatlanságra bö­

kött, apró valószínűtlenség volt, én mégsem tudtam kiküszöbölni. Láttam, hogy va­

lahová hiba csúszott, de csak nem tudtam a hibát fölfedezni; végül egybevetettem

táblázataimat a hivatalos telefonkönyvvel, s akkor kiugrott a valójában parányi, sza­

bad szemmel alig látható tévedés: egy apróság az élethű adatok között, mégis meg­

csonkította a kép egészét. Nem, nem ez a helyes kifejezés, ez kevés-: nem megcson­

kította a képet, inkább szétroncsolta, vagy — így jobb — tönkretette, igen, ez a he­

lyes kifejezés, tönkretette. Mindaz, amit mondunk vagy olvasunk, írunk vagy gondo­

lunk, prédikálunk vagy kinyomtatunk, nem jó vagy rossz, hanem: vagy igaz, vagy

hamis. S ez utóbbi ráillik az én telefonkönyvemre is: hamis volt.

*

Semmi értelme hogy másként nevezzük magunkat, mint ahogy hívnak, fölösle­

ges, akár egy plasztikai műtét. Például...

.. .például: Doris Wiener egyenesre és kicsire operáltatta az orrát. A műtét után

az arc mesterkélt szépségén változatlanul átsugárzott a korábbi aránytalanság, per­

sze nem az orrán vagy testén, hanem a lelkén keresztül, a szemében tükröződött,

bűntudatos pillantásán, ahogy szeretett volna mindig megkapaszkodni valamiben a

vele szemközt álló mögött, a gyökértelen ember tartásnélküli pillantásán; mert

hiányzott róla egy szépséghiba, ami lényéhez tartozott. Emlékszem, később a' férfi,

aki feleségül vette, sosem ismerte ki igazán, mert a levágott, vagy csak lesimított ré­

szecskével együtt nem tűnt el lényének megfelelő része, sőt, e változás valamit hoz­

záadott, valami egyenetlenséget a szabályosan hajló formák között: a veszteség érze­

tét. Persze, nem tudhatom, hogy a férfiban valaha tudatosodott-e ez a törés, hogy...

... hogy maradt-e egyáltalán ideje rá. Ugyanis mindketten korán elpusztultak.

Elpusztultak, igen, így szokás mondani. Az asszony gázkamrában — Föttle és Geiser

cég gyártmánya, a cégek nevére pontosan és hibátlanul emlékszem —, a férfi, akit

különben Blochnak hívtak, ha jól emlékszem, az egyetlen ember volt ismeretségem­

ben, aki szó szerint maga ásta meg sírját; méghozzá Kabasta felügyelete alatt, aki őt

aztán arccal a sírnak, a sír szélére állította, és tarkólövéssel ölte meg; jobbkézzel lőtt,

ezzel az ő tulajdon vörös, nagy, szőke kezével.

feleki ingrid fordítása

54 Nagyvilág