Nagyvilág 1966-2

852 THEUN DE VRIES

Iánkba jártak, de mind felsőbb osztályosok voltak, úgyhogy csak tízpercben és a taní­

tás befejezése után láthattam őket. Jó időbe tellett, míg meg tudtuk érteni egymást,

jóllehet tankönyveinket el tudták olvasni, mert flamand gyermekek voltak. A nevük

is furcsa volt, Achille, Jeff, meg Moom meg Jeanette. Jeanette volt köztük a legidő­

sebb, egy fejjel magasabb a többinél. Az első hetekben nem is játszott velünk, hanem

nekidőlt az iskola kerítésének, s onnan bámulta azt a keskeny fűcsíkot, amelyen a pék

póni lova legelészett, vagy a temetőt a part mentén húzódó kiserdő mögött, amely már

hullatta barnuló lombjait. Messziről gyakran elnéztem ezt a leányt. Hosszú pillák

árnyékolták szomorú szemét. S hosszú, nagyon hosszú lába meg vékony, nagyon vé­

kony karja volt, pici, sárga arca pedig olyan ráncos, mint egy fonnyadt citrom. Fogal­

mam sem volt róla, mi jár az eszében, de úgy véltem, visszagondol régi otthonára,

amely azóta elpusztult, vagy a könyveire és a babáira, amelyeket elvesztett, vagy az

apjára, aki most a lövészárokban lehet...

Az idősebb asszonyok fekete ruhát viseltek, nagykendőben, hajadonfőtt jártak,

ahogy a mi vidékünkön a legszegényebb, közönséges nép; igen szánalmas látvány

kopott, furcsa öltözetükben. A belga nők nemsokára már takarítani és mosni jártak

a falubeli családokhoz, elég nyomorúságos díjazásért. De egy kis idő múltán a falum-

beliek már nem olyan elnézően nyilatkoztak róluk. Mert esténként mindig összeültek

hol az egyik, hol a másik lakásán, s ott cigarettáztak. Házalóktól vették a cigarettát,

hiszen véleményem szerint akkoriban a mi falunk boltjaiban aligha akadt eladó

cigaretta, összeültek és beszélgettek furcsa flamand kiejtéssel, cigarettáztak és fújták

a füstöt; néha a fiatal leányok is közéjük telepedtek, és azok is cigarettáztak. A leá­

nyoknak is furcsa nevük volt, Ireenke, Pollyka, meg Angélique. Gyakran láttam őket

így, amint halkan, zümmögő hangon beszélgetnek, s cigarettájuk hegye rőten izzik

a szürke őszi alkonyatban. A fiatal leányok is fekete szoknyában jártak, de szoknyájuk

nem volt olyan hosszú, mint az anyjuké, s batyujukban tarkaszínű blúzokat és magas­

sarkú cipőt hoztak magukkal. A falumbeliek még a cigarettázásnál is jobban felrótták

a belga leányoknak, hogy tarka blúzban és magassarkú cipőben járnak, nem is szólva

arról, hogy kurta szoknyájuk éppen hogy bokáig ér! A leányok varrni jártak a falu­

beli háziasszonyokhoz, néha mosni is segítettek az anyjuknak, de azért nem voltak

egészen tökéletes varrónők és mosónők, hiszen odahaza, a városban gyárba jártak!

Ebből is látszik, milyen léha népség volt ez a belga társaság, s miért volt olyan gyanús

a hírük — városiak, római katolikusok, kétes erkölcsűek, akik gyárba küldik a leányu­

kat! Szánalomraméltóak ugyan, hiszen a németek disznómódra elbántak velük, mert

a németek disznók, de mindez nem változtathatja vissza angyalokká a belgákat.

Csak egy menekült volt — idős férfi —, akire a falumbeliek nem tettek csípős

megjegyzéseket. Louis Craeijenvangers volt a neve, belga társai példáján felbuzdulva

Lowynak s olykor-olykor Varjúnak nevezte őt mindenki. Ez utóbbi ■ elnevezés csúfnév

jellegű volt, s a mi vidékünkön nagyon szerették az emberek a csúfneveket; volt ná­

lunk már — többek közt — Menyét, Fekete Bárány, meg Bögöly is. Louis azelőtt egy

kisebb kohászati üzemben dolgozott, s most, hogy a menekült nőkkel és gyermekekkel

együtt közénk került, egy-kettőre a mi réz- és ónöntőnk, Sake Knop jobbkeze lett.

Sake nagyon büszke volt kétszemélyes műhelyére, hiszen az előtt segéd nélkül dolgo­

zott; most elhencegte mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni őt, milyen ügyes

az ő belgája: Louisnak nem kell semmit magyarázni, a kisujjában van minden külön­

leges munka. Craeijenvangers józan, hallgatag férfi volt, kerülte a feltűnést; maga

sodorta a cigarettát abból a sötétszínű dohányból, melyet a menekültügyi bizottságtól

kapott és „purzicsánnak” nevezett, noha legfeljebb holmi holland mahorka lehetett.

Estefelé rendszerint benézett a korcsmába vagy a vasúti állomás mellett levő vendég­

lőbe, s megivott két korsó sört, mégpedig a pultnak dőlve — ez is olyan szokás, amely

a mi vidékünkön nem dívott. Sake Knop a segédjének erre a szokására is rendkívül

büszke volt. Hamarosan a saját házába kvártélyozta be Lowyt; ott aludt náluk a Varjú

a padláson a gerendák alatt, s esténként, amikor hazajött a kocsmából, megvolt a maga

helye Sakéknél a családi körben, ott böngészte az újságot, és sodorgatta cigarettáit;

elüldögélt köztük, míg ajka között le nem fittyedt a kialudt „purzicsán” cigaretta;