854 THEUN DE VRIES
teket hegyescsúcsú sisakban, ugyanolyan hegyes, felkunkorodó bajusszal, az angolokat
borbélytányérszerű lapos sisakban, s megcsodáltuk a kockás szövetszoknyás skótokat,
s mindnyájan tudtuk azt is, hogy a Vízpart-menti kocsmában valaki megkérdezte,
vajon a skótok szoknyájuk alatt női bugyit viselnek-e, s erre a Nagy Wander, a híres
nevezetes vadorzó és csapdaleső felröhögött, és megvetőleg megjegyezte:
— Női bugyit? Legfeljebb ha egy csöpp répát meg hozzá egy kis bőnyét!
Novemberben híre kelt, hogy jön a jegyrendszer, ez is valami új, titokzatos, baljós
értelmű szó volt, s miközben az egész falu a kilátásba helyezett élelmiszerkorlátozások
eshetőségeit latolgatta nagy búsan, elterjedt egy újabb hír is: elviszik tőlünk a belga
menekülteket. Azt mondták nekünk, hogy sok baj van az elszállásolt számkivetettek
és befogadóik körül. A rossznyelvek közül többen azt híresztelték, hogy maguk a bel
gák elégedetlenkednek, és részleteket citáltak egyes panaszbeadványokból annak bizo
nyítékául, mennyire igényesek, rosszak és összeférhetetlenek a mi belgáink... Akkor
kapott szárnyra ez a szóbeszéd, amikor az árkokban a víz színén megjelent az első
jégréteg — beállt a korai fagy. Mindenki azt hajtogatta: „No, szép kis háborús telünk
lesz!”
A belga menekültek eleinte, megérkezésük után, azt mondogatták, remélik, a kará
csonyt már otthon tölthetik, de most már nem emlegették ezt a vágyukat, úgy látszik,
fuccsba ment a karácsonyi hazatérés, hiszen közelgett már Mikulás napja.
Hogy Polly mit mondott vagy mit nem mondott akkoriban, az rejtély maradt; egy
valaki tudhatott erről közelebbit, a fiatal Jeen Salverda, a református egyházi gazda
ság bérlőjének, Wybren Jeenssonnak a fia. Wybren Jeensson Saske nagyanyám unoka
öccse volt, de a két család nem érintkezett egymással bizonyos vallási nézeteltérések
miatt. Különös, de Jeen Salverda volt a faluban az az egyetlen parasztlegény, aki nem
ijedt meg a magas cipősarkoktól, a selyemharisnyáktól meg a belga leányok idegen
szerű, érthetetlen csivitelésétől. Polly megfogta Jeent, mielőtt a falunkban példátlan
ilyesfajta udvarlás hogy s mikéntjének a lehetősége bárkinek a fejében megfordul
hatott volna. Megtörtént, egyszeriben, megrögződött falusi hagyományaink ellenére
láthattuk: Polly Jeennel karonfogva kószált a falucska környékének ösvényein, látták,
hogy Jeen késő este ideiglenes otthonának hátsó kapujáig kíséri Pollyt, és Gurbe,
a vasúti váltóőr azt híresztelte, hogy Polly megvárta Jeent, és együtt ruccantak be
a városba, az egész napot ott töltötte a fiatal legény társaságában, együtt kódorogtak
a városban, vagy — Isten ne adja — táncolni mentek kettesben, egyedül. Mintha a
Sátán, az ős ellenség lopakodott volna be a Salverda nemzetség bérletére, hogy egy
rafinált belga leány képében lecsalja a fiatal Jeent az igaz ösvényről, amelyről a mi
valóban erkölcsös férfiaink sosem tértek le.
Jeen Salverda nem volt hős, nem győzött sem a gyorskorcsolyázásban, sem a kocsi
hajtóversenyen, de most egyszeriben amolyan hősféle lett belőle. Ügy látszik, Polly
keltette fel benne ezt a kétes merészséget. Jeen nagy darab, gödrösállú, szőke legény
volt; egyszer a tanító megjegyezte, hogy matematikus képe van, de az öreg Wybren
Jeensson kijelentette, hogy az 6 családját nem a matematika, hanem a törzskönyvezett
szarvasmarha érdekli. Jeen többet olvasott, mint bárki más; ruhásszekrényében, úgy
hallottam, az egyik polc tele volt könyvekkel, s ez gyakran eszembe jutott, mióta meg
tanultam olvasni, mert magam is könyvmoly lettem lassanként. S most ez az álmo
dozó, ez a könyvbarát Jeen nagymerészen megkörnyékezte Pollyt, ami persze nem volt
azért teljesen meglepetésszerű, mert hát lassú víz partot mos. Ez az udvarlás sehogyan
sem tetszett a falunak, nagyon helytelenítették. Még az iskolásgyermekek is megvetően
nyilatkoztak róla. Elmondták a flamand gyermekeknek, miket beszél a családjuk oda
haza Pollyról. Achille, Moom és a kis Jeff eleresztette a füle mellett a megjegyzéseket,
de a hórihorgas, karcsú Jeanette megrázta a haját, amely ugyanolyan sötét és egyenes
szálú volt, mint a Pollyé, és vékony, sipákoló hangon dühödten ráripakodott a csúfol-
kodókra: