Nagyvilág 1966-2

A MENEKÜLTEK^857

Felderengett benne, hogy jóhiszeműen, mit sem sejtve csapdába került, hogy a belga

leányzó túljárt az eszén, hogy ebből nagy baj lehet. Tizenkét embert kell a városba

bekísérnie, s csak tizenegy személy van jelen, s ezek közül sem a felnőttek, sem a gyer­

mekek nem szóltak neki, összejátszottak Pollyval, hacsak Polly őket is át nem ejtette;

ez utóbbi eshetőség némi mentségül szolgálhatna az egész galibára. Napok múltán

kisbírónk már azt állította, hogy látta, amint Polly anyja megértőén összemosolyog

a többi asszonnyal; ezek szerint az egész társaság álnokul összefogott ellene...

A vonat befutott az állomásra, és Bouwe Boukema szörnyű választás elé került;

vagy tizenegy személyt kísér be a városba kerek egy tucat helyett, vagy ott tartja

a tizenegy személyt, amíg a föld alól elő nem keríti a tizenkettediket, s addig is hosszú

jelentést küld a bizottságnak a maga mentségére... A szükség gyors döntésre kény­

szerítette Boukemát. Az első eshetőséget választotta. Lefújta a búcsúzkodást a hideg

peronon, elválasztotta a menekülteket a falubeliektől, beterelte őket két FOGLALT

feliratú táblával megjelölt fülkébe — szegény nyomorultak életükben először utaztak

fenntartott helyen — s elpályázott velük.

Alkonyaikor érkezett vissza, mégpedig nem egyedül. Vele jött a városból egy

rendőrőrmester, akit vasszürke burokként vett körül a zordon kötelességérzet —

legalábbis olyan benyomást keltett bennem. Elment Boukema lakására, s hogy mit

főztek ott ki kettesben, örök titok maradt, de még aznap este elterjedt a híre a falu­

ban, hogy a városból kopót küldtek a szökevény Polly felhajtására.

Másnap reggel kezdődött meg a nyomozás. Bizonyos, hogy valamelyik falubeli

bújtatta el a belga leányzót. A városból érkezett férfinál — akit azonnal elneveztek

Városbóljöttnek —, volt egy ív papír, amelyre Bouwe Boukema felírta annak a néhány

embernek a nevét, akik mindig jóindulatúan beszéltek a menekültekről, tekintve, hogy

a mi kisbírónk ismerte a maga embereit. Pisztolytáskával, pisztolyosan — falucskánk­

ban csak olyankor láttunk pisztolytáskát, ha az államrendőrség teljes parádéval fel­

vonult — bekopogtatott a Városbóljött az ajtókon, engedelmet kért, hogy beléphessen,

bemutatta az okiratot, amely felhatalmazza a házkutatásra, s meg is kapta az enge­

délyt, a háziak vérmérséklete és hangulata szerint hol szívélyesen, hol rosszindulatú,

hol csúfondáros hangsúllyal, de semmiféle nyomot nem talált déli tizenkettőig; ekkor

elment Boukemához ebédelni — mire megjegyezték a falumbeli jöveedőmoedók, hogy

„No, Boukema, az a vén kecske busás kárpótlást kap majd ezért!” — aztán nekiindult

második kőrútjának: beszélt a korcsmárosokkal, a két pékmesterrel, a három fűszeres­

sel, a sírásóval, a patkolókováccsal, a postással s mindazokkal, akik sok bóklászóval

találkoztak vagy maguk is sokat jámak-kelnek. A Városbóljött megkérdezte tőlük,

mikor látták Pollyt utoljára, hogyan és kivel látták, de mindhiába puhatolózott.

Falucskánkban, ahol mindent meglátnak és megtudnak az emberek, még azt is, ami

nem látható és megtudhatatlan, csak egymással homlokegyenest ellenkező, zűrzavaros,

érthetetlen nyilatkozatokat és útbaigazításokat kapott.

Mire az első nyomozási nap letelt, s leszállt a korai, koromsötét, csillagtalan téli

alkonyat, a fegyveres hatósági emberek semmivel sem tudtak többet Polly hollétéről,

mint virradatkor. A Városbóljött ekkor állítólag így szólt a kisbíróhoz:

— Csak egy eshetőség maradt, Boukema; az a fiatal legény, az a Jeen Salverda,

biztosan az bújtatta el a leányt. Mármint a szülei hajlékában.

Boukemát rendkívül megdöbbentette ez a bölcs megjegyzés, hiszen a nap folya­

mán benne is felötlött a gondolat, csakhogy nem volt bátorsága kimondani — annyira

hajmeresztő, a tisztes hagyományokkal ellenkező, fantasztikus, őrült ötletnek látszott.

Fejét lassan lecsüggesztve megjegyezte:

— Lehet.

— Lehet? — hurrogta le a Városbóljött. — Nem is történhetett másként. Csak

nem képzeled, hogy egy szerelmes fiatal legény valahol a szabad ég alatt bújtatja el

a szívszerelmét ebben az istentelen hidegben, mondjuk valami üres karámban?

Nemigen akadt ellenérv a Városbóljött vaskemény következtetésével szemben.

A Városbóljött felkészült az utolsó erőd ostromára, azaz inkább arra, hogy fondor­

lattal megközelíti. A második napon, mikor már bealkonyodott, s olyan decemberi este

lett, mintha égig érő rőzsefalakkal torlaszolták volna el a kilátást, a Városbóljött el-