Nagyvilág 1966-2

860 THEUN DE VRIES

— Hol van az a belga lány?

Jeen most már nem az apját figyelte. A Városbóljöttet méregette a szemével, mert

nyilván megértette, hogy az idegen hozta rá valójában a veszélyt. A rendőrőrmester

óvatosan, de elszántan közelebb lépett hozzájuk.

— Az ifjú Salverda, ha nem tévedek? — kérdezte.

Nem kapott feleletet. A Városbóljött benyúlt a köpenyébe, s bár Jeen le nem vette

róla a szemét, így szólt:

— Egy leányt keresünk, Leopoldine Huysmanst, tizennyolc éves, egyike azoknak

a belga menekülteknek, akik kötelesek jelentkezni az internálótáborban. Azt gyanít­

juk, hogy éppen itt rejtőzködik.

Érzéketlen hangon hadarta el a mondókáját. Jeen állkapcsa idegesen mozgott,

mintha ily módon rágná meg a hivatalosan közölteket. Egy szót se szólt. Wybren

Salverda pillanatok múlva dühösen ráförmedt:

— Az ördögbe is, Jeen! Felelj meg ennek az embernek!

A Városbóljött várt még néhány pillanatig, aztán újra matatni kezdett a zubbo­

nyában, elővette az okmányt, Jeen szeme elé tartotta, hogy az láthassa a címerpajzsot

meg a pecséteket, aztán megszólalt:

— Itt a hivatalos felhatalmazásom, hogy nevezett leányt előkerítsem és bekí­

sérjem.

Jeen még makacsabbul megvetette a lábát. Nekitámaszkodott a hombár ajtajának,

mintha magától a háztól várna oltalmat. Aztán olyan halk hangon, mintha az nem is

széles mellkasából, hanem máshonnan törne elő, így szólt:

— Szó sem lehet házkutatásról meg efféléről! Takarodjék innen!

A Városbóljött érdes hangon azt felelte:

— A hatóságok által körözött személyek rejtegetése büntetendő cselekmény. A tör­

vény azt parancsolja ...

Jeen Salverda könyökét a zöld ajtónak vetve így szólt:

— Fütyülök a törvényeire! Ezen a portán mi parancsolunk!

A Városbóljött valami csuklásforma hangot hallatott, nem annyira sértődékeny-

ségből, inkább bárdolatlanságból. Újra eltette az okmányt, aztán kezét lecsúsztatta

a pisztolytáskájára. Az öreg Wybren Jeens úgy nézegette a fiát, mint aki egy újabb

jellemvonást fedez fel a családon belül.

— A törvényt — szólalt meg újra a városi rendőrőrmester — nem lehet sem meg­

kerülni, sem kijátszani, sem megcsúfolni. A törvény parancsa szerint ki kell adni a

tizennyolc éves Leopoldine Huysmanst, azonnal és önként...

Bouwe Boukema megtántorodott, hiszen most már nyilvánvalóvá vált, hogy kény­

szer és erőszak következik ezután. Beleütközött Wybren Salverdába, aki ugyanakkor

előrelépett. Egymásba kapaszkodtak, nehogy felbukjanak, úgy álltak, amikor a város­

ból érkezett kopó ünnepélyesen felkattintotta a pisztolytáskáját. Elővette szolgálati

pisztolyát, az ormótlan formájú, nehézkes szerszámot. Felemelte olyan mozdulattal,

hogy a csővel valahová Jeen feje fölé célzott, de oly módon, hogyha egy kissé leereszti,

pontosan eltalálja vele Jeent.

Wybren Jeens kétségbeesetten megszorította Boukema karját, és felkiáltott:

— Jeen!

Olyan hangsúllyal mondta, mintha észhez akarná téríteni a fiát, arra kérné,

hogy adja meg magát. Jeen ámulva az apjára pillantott, úgy látszik, ő is felfedezett

valami új vonást az öregben.

A Városbóljött még magasabbra emelte a pisztolyát és felkiáltott:

— Mindenkit figyelmeztetek! A törvény nevében ...

A levegőbe lőtt. Három varjú felrebbent a ház ormáról a szürke légbe, és elröpül­

tek más és más irányba. Wybren Jeensből kitört egy hosszan elnyújtott „ó-ó-ó!”, mint­

ha a vaktöltény csattanva az ő mellébe fúródott volna. Alig halt el a lövés és az idő­

sebb Salverda felkiáltása, másodszor is felpattant a kisajtó. A sötét, szögletes mélye­

désből magassarkú cipőben, feszes szoknyában, gyűrött piros blúzban, szembe lógó,

rojtosan összegubancolódott frufrúval, könnyáztatta zsebkendővel elóugrott Pollyka.