Nagyvilág 1966-2

A LÉTRA

Ahogy érezte, hogy tenyere megnyirkosodik az izzadság első cseppjeitől, s

ahogy teste mintha minden újabb létrafokkal súlyosabbá vált volna, ez a Flegg

nevű fiatalember hirtelen kétségbeeséssel, de már hiába, megbánta a felelőtlen

gesztusokat, melyek a mostani, bizonytalan értelmű kúszásig lökték. Most itt

volt, elhagyatottan, egy gáztartály oldalához simuló függőleges vaslétrán, arra

ítélten, hogy egyre feljebb és feljebb másszon, amíg el nem éri a szédítően maga­

sodó tetőt.

Hogyan vállalhatta egyáltalán? Milyen könnyű volt a szilárd talajon ne­

vetve elhessegetni a félelmet és balsi^jj.eli^ce<(^t... most a létrára fonódó két

kezét adná oda, ha valaki biztonságban szilárd talajra vezetné.

Harsogó tavaszi nap volt, egész váratlanul a nyárközép melegével. A nap

hirtelen forrósággal öntötte el a parkokat és utcákat — Flegg és barátai ful­

ladoztak vastag télikabátjukban. Az új levelek harsány zöld ragyogása vakí­

totta őket, a levegő szinte megsűrűsödött a duzzadó rügyek és gyanta párájá­

tól. A hideg tél benyomásai eltűntek — a lányok fejfájásról panaszkodtak —,

a gyerekek gondolatai kuszák lettek és idegesítőek, mint a bőrükhöz dörzsö-

lődő gyapjú alsónemű. Az egyik hátsó kapun át kisétáltak a parkból, a mel­

lékutcák közé.

Kicsik és öregek voltak itt a házak, némelyik teljesen tönkrement; rövid

utcák, macskakövek, keskeny járda, és a szürkét nem színezte más, mint egy-

egy trafik vagy árva sarki olajkereskedés, a környék egyedüli boltjai — va­

lami távoli iparvállalat telepe volt ez. A csendes, majdnem elhagyatott utcák

először megnyugtatóbbnak látszottak, mint a park, de a hámló vakolat és málló

tégla poros levegője, a sötét ablakok és a száraz kőlépcsők, az egész kiszikkadt

vidék hamarosan fárasztóbbnak bizonyult, mint valaha, úgyhogy amikor a ház­

sor hirtelen véget ért, kinyílt a táj, és. láthatóvá vált egy használaton kívül he­

lyezett gázgyár, Flegg és barátai megörültek az ócskavas és töredező tégla közt

növő csalán és kakukkfű zöldjének.

Kisétáltak a pusztaságba, a két lány, Flegg és a másik két fiú, és egyszer-

csak ott álltak a nagy gáztartály előtt. A rombadőlt házak között ez volt az

egyetlen még mindig hibátlan építmény: most is uralkodott a környéken, mert

magasan tornyosult a többszáz méteres körzetben található összes épület fölé.

Így aztán téglákkal kezdték dobálni rozsdás oldalát.

A rozsda pikkelyekben jött le, és a vas tompán kongott. Flegg, aki fölényét

akarta bizonyítani a sötéthajú lány előtt, magasabbra kezdte dobálni a téglákat,

mint a többiek, ugyanakkor nagy ívben hajította őket, hogy mutassa: ért vala­

mit a gránátvetéshez, és ezzel szerezzen valamit az uniformis csillogásából.

Érezte, hogy a lány tekintete követi a válla mozgását, és megszélesedett a válla.

A lánynak tágranyílt, árnyékolatlan fekete szeme volt, úgy csillogott, mint egy

fiúé, ajkai alig tudták eltakarni a szabálytalanul egymás hegyén-hátán ülő fo­

gakat, ezért gyakran olyan volt, mintha nevetne; mindig összevonta a szemöl­

dökét — és Fleggnek tetszett komoly, céltudatos arckifejezése. Egészében ön­

tudatos, éber lánynak látszott, aki elsőként méltányolna egy tevékeny férfiút.

Most összevonta a szemöldökét, és felkiáltott: „Fogadni merek, nem tudsz olyan

magasra mászni, mint dobni.”

És aztán elkezdődött egyike azoknak a nyugtalanító játékoknak, amelyek