A LÉTRA 865
simult, keze hidegnek és rücskösnek érezte a vasat. A rozsda mállott és be-
maszatolta őt vörös porával; egy nagy pikkely levált és az arcára esett, ahogy
felfelé nézett. Le akarta törölni, nehogy a szemébe menjen, de meglepetésére
ez a szándék erőtlenebbnek bizonyult, mint az a kényszer, amely kezét satu-
szerűen préselte a vastámasz köré. Ujjai továbbra is szorosan markolták a va
sat, a rozsda-pikkelyt fejmozdulattal kellett leráznia. Még ez a gyors mozdu
lat is majdnem felborította őt, és gyomra a váratlan rémülettől hidegen
összeszorult. Térdét szilárdabban támasztotta a fának, és bár kényszerítette
magát, hogy nevessen hirtelen támadt rémületén, úgyhogy nyugalma bizonyos
mértékig valóban helyreállt, mégsem változtatott nyilvánvalóan biztonságért
kapaszkodó lábai suta helyzetén. Mindezzel együtt csak pillanatokra állt meg.
Most a vaslétra tartóvasait rángatta meg; olyan szilárdan álltak, mintha szik
lába verték volna őket.Felnézett, szemével követve a fokok szédítő emelkedését a láthatárig.
Ebből a szögből, laposan a fémhengerhez simulva, a gáztartályt magasabbnak
látta, mint eddig bármikor. A kék ég mintha leereszkedett volna, és majdnem
hozzáérne. A rozsda vöröse mélyülő szürke árnyékba olvadt, a távoli, ívelt
csúcs feketén és magasan tornyosult. Bár mérhetetlenül szilárd volt, ha né
hány yard távolságból, kerek perspektívában érzékelték, így az oldalához la
pulva felül túlságosan nehéznek látszott, úgyhogy ez a vaslemezből kivágott
óriási cikkely mintha elvesztette volna a mögötte levő láthatatlan kiegészítés
nyújtotta támaszt, azt a támaszt, amit most nem lehetett látni, így érzékelni
sem, és Flegg akarata ellenére is azt képzelte, hogy az egész építmény bizony
talanná vált, és egyáltalán nem lehetetlen, hogy a gáztartály hirtelen eldől,
mint egy óriási, rossz egyensúlyé vitorla. Gyorsan lefelé nézett, és maga elé, a
kezére figyelt. Mászni kezdett.Lentről még felhangzott a fiúk egy-egy kiáltása. De a lány már nem kiabált
— bizonyára csodálattal követte Flegg minden lépését. A fiú újra felidézte
összevont szemöldökét meg furcsán biggyesztett ajkát, és ebből a képből új
erőt merített, és buzgóbban markolta meg a fokokat. De most észrevette, hogy
a kiáltások valami kellemetlen, új csengéssel hangzanak, mintha már nagyon
messziről jönnének. És Flegg nem tudta olyan könnyen megkülönböztetni a
szavakat. Már ebben a magasságban is mintha a levegő újabb, külön rétegébe
hatolt volna be, mert hidegebb volt, és aznap először könnyű szél lengedezé-
sét érezte. Lenézett. Barátai megdöbbentően aprónak látszottak. Testük eltűnt,
és csak felfelé fordított arcukat látta. Integetni akart, hogy valahogyan gond
talanságot mutasson, de azonnal csalódottan érezte, hogy keze megtagadja az
engedelmességet, és a szorítás nem lazul. Visszafordult a létrafokokhoz, és az
arcán meghalt a mosoly.Izgatottan nyelt egyet, és tovább mászott lassan felfelé, egyik keze a má
sik után, egyik lába a másik után. A vaslétra tíz fokát mászta meg, amikor
először érezte nyirkosnak a tenyerét, amikor hirtelen, mintha valami kataszt
rófa sújtotta volna le, nem fokozatosan, hanem egyetlen végzetes pillanat alatt
felismerte, hogy fél; kétségbevonhatatlanul. Nem leplezhette tovább, engedte,
hogy egész testét elborítsa a félelem. Keze szánalmas mohósággal kulcsolódott
a létrafok köré, a reszketésig eleven lett, mintha idegeit olyan régóta mereví
tette volna, hogy most kitörtek a rajtuk feszülő burokból. Két lába már nem
lépett biztosan az alatta levő fokokra, hanem először kitapogatta a helyet,
ahová lépnie kell, aztán odatapadt a vashoz. így teste nagyrészt elvesztette
egyensúlyát, mintha keze meg iába, izmai és idegei önállóan működnének,
55 Nagyvilág