Nagyvilág 1966-2

murrayschisgal

A GÉPÍRÓK

A szereplők húszegynéhány évesek.

Szín: Irodahelyiség. Elöl, középen, két egyszerű, fémből készült írógépasztal, föl­

hajtott oldallappal, rajtuk két régi irodai írógép, levelezőlap-kötegek, s mindkét

asztalon egy-egy vastag telefonkönyv; hátul: nagy ablak, két magas, zöld kartoték­

szekrény, közöttük íróasztal, rajta nagy csomó telefonkönyv s egy telefonkészü­

lék; ajtó a női mosdóba; a jobboldali falnál elöl kézmosó, kabátfogas fából, s a be­

járati ajtó; a baloldali falon bejárat a főnök szobájába.

A nap besüt az ablakon; a darab folyamán észrevétlenül halványodik, míg végül

a szoba csaknem teljesen sötétségbe borul.

A színészek végig ugyanazt a ruhát viselik, mely mégis némileg módosulva kö­

veti a darab folyamán bekövetkező testi változásukat. E változások azonban cse­

kélyek, első pillanatra alig észrevehetők.

Sylvia Payton belép jobbról. Elkésett a munkából. Kabátját a fogasra dobja, át­

siet a szobán, az egyik kartotékszekrény legfölső fiókjába teszi az ebédcsomagját,

leveszi az egyik írógép huzatát, és sebesen gépelni kezd, közben ijedten a főnök

ajtajára pislant. Egy-két pillanat múlva megnyugszik; most már lassan gépel, és

dudorászik magában; majd táskájából előveszi fésűjét és tükrét, s rendbehozza a

haját. Nyílik a bejárati ajtó. Hirtelen elrak mindent, s anélkül, hogy hátrafor­

dulna megnézni, ki jött be, újra sebesen gépelni kezd. Paul Cunningham közeledik,

ebédcsomagját egyik kezéből a másikba rakosgatja.

PAUL Jóreggelt kívánok. Paul Cunningham vagyok. Tegnap vett föl a ... izé ... (Kí­

nosan elneveti magát:.) Jé. Elfelejtettem a nevét. Bocsánat. Ez az első napom

itt;... Kissé ideges vagyok. Szóval, a főnök vett föl; legalábbis azt mondta, ő a

főnök.

SYLVIA Tudom. Mondta. (Föláll, kezet fog vele.) Sylvia. Miss Sylvia Payton. Örülök,

hogy megismerkedünk, Mr. Cunningham. Vesse le a kabátját, és akkor megmu­

tatom, mi a dolga.

PAUL Röstellem, hogy elkéstem, Miss Payton. Véletlenül rossz földalattira szálltam.

Különben meglátja, meglehetősen pontos vagyok.

SYLVIA Ugyan, nem számít. Csak vigyázzon, hogy túl gyakran ne forduljon elő. A

főnök nagyon kényes a pontosságra. És most, hogy engem nevezett ki ennek az

egész osztálynak az élére ... Persze nem szólok neki a mai esetről.

PAUL Igazán nagyon hálás vagyok.

SYLVIA Á, ugyan, szóra se érdemes. Higgye el, én nem kértem, hogy belőlem cso­

portvezetőt csináljon. Én nem szeretek embereket dirigálni; nyilván ilyen a ter­

mészetem. Adja csak ide az ebédcsomagját, Mr. Cunningham; berakom a kartoték­

szekrénybe az enyém mellé.

PAUL Kösz. Nagy szerencse, hogy kifogtam ezt az állást. Esti egyetemre járok, és

sok cégnél szóba se állnak az emberrel, ha megtudják.

SYLVIA Maga nagyon becsvágyó ember lehet. És mit tanul?

PAUL (büszkén) Jogot. Még három év, és megkapom a diplomám. Úristen, hogy vá­

rom én azt a napot!

SYLVIA Borzasztó nehéz lehet állás mellett még egyetemre is járni.

PAUL Hát nem mondom, kemény meló. De ha végzek, meglesz az elégtételem, hogy

tudom: a magam erejéből, a magam verejtékéből, a magam pénzéből jutottam

idáig. És ezt nem sok korombeli mondhatja el magáról.

SYLVIA Milyen igaza van!

PAUL Nézze, van énnekem egy nagybácsim, az jogász, mégpedig nagymenő jogász.