Nagyvilág 1966-2

A GÉPÍRÓK 871

Francis T. Cunningham. Akárkit megkérdezhet a jogi szakmában, mindenki meg­

mondhatja, kicsoda Francis T. Cunningham. Hát szóval, ha akarnám, elég lenne

fölvenni a telefonkagylót, odaszólni neki, és minden küszködésemnek egyszeribe

vége volna. De nem teszek ilyet; nem én. Vagy végiggürcölöm az egészet egyedül,

vagy sehogy se.

SYLVIA (leveszi a huzatot Paul írógépéről, fölnyitja neki a telefonkönyvet). Azt hi­

szem, tökéletesen igaza van. Tudja, együtt jártam valamikor egy fiúval — persze

nem volt komoly dolog, de lehetett volna, ha... mindegy, ez most nem tartozik

ide. Szóval, az a fiú orvosi egyetemre járt, és a papája támogatta. Nem volt sem­

mire se gondja, nem kellett neki pénzt keresni. És mit gondol, végzett? Á, az

történt, hogy az apja újra nősült, és nem adott neki több pénzt. Ettől a fiú tel­

jesen szétesett; én még olyat nem is láttam.

PAUL Hiába, a jellem, az a legfontosabb. ,

SYLVIA így van. Hát akkor, talán kezdjük el a munkát, nehogy murizzon a főnök.

Nagy reklámkampányt indítottunk, és ez most irtó fontos munka. Azt hiszem,

magát is ezért vették föl. Azt csináljuk, hogy a valószínű vevők nevét és címét

rágépeljük ezekre a levlapokra. A hirdetés a másik oldalra van nyomva. Az ada­

tokat a telefonkönyvből vesszük. Ne hagyjon ki egyetlen nevet se; vegye szépen

sorba, ahogy jönnek. A főnök mindent ellenőriz, és rettentő undok tud lenni, ha

akar. Én most kezdtem el az A-t, maga elkezdheti a ...

PAUL Bét.

SYLVIA Ügy van. így biztosan nem hagyunk ki senkit.

PAUL Elég könnyűnek látszik.

SYLVIA Az is. Később majd belejön, oda se kell figyelnie.

Leülnek, gépelnek.

PAUL Hoppá! Mindjárt az elsőt el is rontottam. Attól félek, berozsdásodtam egy ki­

csit. Nemigen gépeltem az utóbbi időben. (A papírkosárba akarja hajítani a levele­

zőlapot.)

SYLVIA Ne, ne dobja ki! Ha meglátja a főnök, kiveri érte a tüzet. Eleinte lassan gé­

peljen. Dőljön hátra a székén. A testtartás irtó fontos. És egyenletes ritmusban üsse

le a billentyűket.

PAUL így?

SYLVIA Most jobb, sokkal jobb; de ne mozgassa a fejét; és a szöveget nézze, amit

másol.

PAUL (mereven, kényelmetlenül ül) Igazán kedves, hogy így segít nekem.

SYLVIA Örülök, hogy segíthetek, Mr. Cunningham.

PAUL Paul.

SYLVIA (erősen nézi; melegen:) Paul. (Egyet berreg a főnöki csengő.) Ez nekem szól.

(Gyorsan rendbehozza magát.) Pedig általában nem szokott ilyen korán behívni.

Maga csak dolgozzon tovább, Paul. Örjöngeni szokott, ha nem hallja innen a gép­

kopogást. Talán azt akarja tudni, miért kezdtük el ilyen sokára ma reggel. Ne

aggódjon, majd én tartom a hátam.

PAUL (megszorítja a karját) Kösz mindent, Sylvia.

SYLVIA Nagyon örülök, hogy itt van ... Paul.

Paul nézi, amint Sylvia csípőjét öntudatosan riszálva bemegy a főnök szobájába.

Aztán elkezd gépelni, újra hibáz, összegyűri a levlapot, s a papírkosárba akarja

dobni; majd meggondolja magát, és zsebrevágja. Tovább gépel, újra hibáz, bűn­

tudatosan a főnök szobája felé sandít, majd zsebrevágja a lapot. Ezalatt mindvégig

a „Way Down Upon The Swanee River” dallamát fütyörészi.

SYLVIA (belép, dühösen) Hogy le nem sül a képéről a bőr! Mit képzel ez, mi vagyok

én, gyerek? Ez a fizetség, ha kedves az ember. Nem bánom, felőlem mehet és keres­

het mást, aki elvégzi neki ezt a koszos munkát. Én kilépek! (összeszedi a holmiját.)